Söripapa

Hallom eltörted két ujjad a melóban. Te mázlista! Nekem azért kissé másabb volt, van a dolog, és elég kellemetlen minden egyes áldott nap, minden nap, igen, minden nap. Pár ember tud erről, ami történt, de doki javaslatára nem mondtam senkinek, mert akkor jönnek és erőltetik a dolgot. Na jó, elmesélem.

Mint tudod a március vége elég combos volt melóban, de utána jött egy tíz napos szabi, amiből már az első nap azzal indult, hogy elmentem tenni, venni, intézkedni, majd, mikor jártam az utam, a macskaköves utam, hazafelé, este a Röppentyűn, majd a Rozsnyay utca kereszteződésébe érve – természetesen a járdán – hirtelen bal oldalamon éreztem, hogy egy kerék a combomba állt, kormány az oldalamba, és egy bukósisak a fejembe. Egy kibebaszott rózsaszín bandás a járdán izomból tekert és nekem jött a sarkon, de olyan szinten lefejelt, hogy esés közben, már nem voltam eszméletemnél és ismét bevertem a fejem a járdaszegélybe. Tipik azonnali eszméletvesztés. Nem tudom meddig voltam, de mikor magamhoz tértem, akkor már két pandás volt előttem, majd kiderült, hogy egy és ugyan az a kettő, nem ikrek :) Azért a szakmai tapasztalat előjött és csekkoltam, telefon, brifkó, igazolvány megvolt. Pár perc múlva ott voltak a mentősök, kérdezték, hogy mi történt, mire emlékszem, mondtam, hogy mindenre IS. Mondtam, hogy milyen nap van, ki vagyok, stb. Erre az egyik megkérdezi, hogy

- És azt tudod, hogy mi kik vagyunk?

- Természetesen, tűzoltók.

- Jól van fiam, nem vagy jól, gyere, kocsikázzunk.

Bevittek a kórházba, CT, urológia, citológia, sörgyógyászat, meg minden, ami van, de a végén beraktak egy négyágyas szobába – ketten voltunk - és jött a doki mindenféle papírral. Sokat beszélt, de a lényeg az, hogy memóriaközpontomat érte egy nagy ütés, ott valaminek fel kell szívódnia, de ne aggódjak, idővel mindenre emlékezni fogok. Mondtam neki, hogy mindenre emlékszem, de lazán mosolyogva rám néz, majd közli, hogy jól van, természetesen igen, megfigyelésre holnapig itt leszek és emlékezzek. Jojo.

Fekszem ott nagy halál nyugalommal, majd elkezdek emlékezni, hogy egy sötét barlangban vagyok, ami nagyon nyirkos és dübörgést hallok messziről – badamm badamm -, majd egy kis fénynyílás, sodródás, majd fejjel lefelé lógva egy covidmaszkos ember üti a hátam és sírok. Ez az első emlékem, pipa. Majd így haladtam tovább, de hirtelen a szakközépiskola már nem volt meg. Sem az érettségi, sem a szalagavató, se semmi. Innentől kezdve nem minden van meg a mai napig sem. Csak egykét név és a hozzájuk tartozó arc. Eszembe jutnak még most is nevek, de arc nélkül, valamint arcok nevek nélkül. Marha rossz. Másnap jött a doki, mondtam neki, hogy szakközéptől nincsenek emlékek nagyon, erre közölte, hogy hagyjam, ne erőltessem, vissza fog jönni. Vagy egy fotó elég lesz, vagy egy hang, illat, érzés stb., csak ne erőltessem, ne kérdezősködjek, mert gond is lehet. Gyönyörű mondom. Mindegy, kidobtak a kórházból hazamentem és egy kicsit pánikban voltam - nem tagadom -, hogy mi lesz a fél életemmel, mert ez olyan volt, mint Thanos csettintése a Bosszúállókban. Aztán elkezdtem pakolni a papírok között, majd megtaláltam az igazolást, hogy cofidiszes voltam januárban. Mikor elolvastam hirtelen eszembe jutott, hogy otthon voltam karanténban, hogy voltam tesztelni, mit beszéltem a dokival stb. Aztán pakolok tovább és kezembe kerül a diplomám. Jesszusom, én lediplomáztam felkiáltást követően eszembe jutott minden. Ekkor elkezdtem nézni az abban a négy évben készült fotókat és ott röhögtem az asztalnál, mint egy hülye gyerek, mert jöttek az emlékek J Egy ember neve nem jut eszembe, aki mindig ittasan a Backstreet Boys-t énekelt, főleg az Everyboooooodry yeeeeeee eeee :) Nagy figura volt.

Dehogy milyen a sors kis fintora, hogy hogy hozza vissza az emlékeidet. Felhívott a volt barátnőm – nagyon rég beszéltünk -, de mikor csörgött messengeren videóhívásban, akkor az arcképe ott volt meg a neve, de egyszerűen semmi. Ki ez? Majd mikor felvettem, és láttam az arcmimikáját és meghallottam a hangját akkor három és fél év alatt átélt, szerelem, szeretet, vidámság, szomorúság, öröm, kívánat, illatok, érintések, az összes emlék egy másodperc törtrésze alatt végig mentek rajtam, újra átéreztem. Olyan érzéshez tudom hasonlítani, mikor a hidegből beállsz a forró fürdő alá és elkezd a fejed teteje is bizseregni, libabőrős lenni. Nagyon durva egy élmény. A szakközépiskolai évek meg úgy jöttek vissza, hogy Ildikóra emlékeztem és tudom, hogy hol dolgozik, és kellett egy kis segítség. Mindegy is, elkezdett beszélni azokról az évekről és folyamatosan „csöpögtek” az emlékeke, de az összes.

Másik nagy fintora a sorsnak, hogy a héten volt Slynek a búcsúztatója a hekkesnél. Nagyon nagy parti, sok kollégával. De mikor odamentem láttam az arcokat, valakire emlékeztem is, de valakire nem, csak akkor mikor kezet fogtam vele és meghallottam a hangját. Persze kérdezték, hogy mi bajom van én meg csak annyit mondtam, hogy fáradt vagyok, de közben meg járt az agyam, hogy mi a fucky van. Rengeteg emlék és kolléga neve, arca nincs meg még. Nem emlékszem a váci kollégák nagy részére – sok minden visszajött, de nem minden - és történetekre, úgyhogy le kell mennem oda kicsit körbejárni az épületet IS. Ahogy beszélgettünk mondták a sztorikat, neveket volt, ami beugrott, de mondtak olyan neveket, hogy nem tudom még mindig ki Ő.

A legdurvább, hogy ma is beszélgetek valakivel valakiről és nincs meg az arca, de pár emlék megvan, de úgy egészben az ember és kapcsolatom vele nyista. Szörnyű

Legdurvább az, amikor rád köszönnek, hogy Szia Söri, hogy vagy, Te meg, jól, Te, hogy vagy meg trécs, de közben meg azon jár az eszed, hogy ki vagy TEEEEE????? Honnan vagy TEEEEE???? Majd két nap múlva eszedbe jut, hogy jaaa, tudom már ki.

Szóval nagyon sok minden nincs még meg. Pl. a szilveszter sincs meg. Azt tudom, hogy a Janiéknál volt, ott voltak a Tibiék, de, hogy kik voltak még, hogy kerültem oda és haza az pl nincs meg, de majd jön. A karácsony sem volt meg. De mikor beszélgettem Ildivel szakközepes éveinkről, akkor eszembe jutott Dobre, akivel december 23-án este a Duca presszóban sok haverral spontán buliban volt részem, tehát az az egy nap megvan. Tudom, nem karácsony, de 24-én hajnalban a pékségben vett mákos papucsot majszoltuk a buszmegállóban :) Micsoda élmény :) Névnap, nőnap, Zoltán nap sincs meg. Teljes homály. Októbertől március végéig nagyon nincs meg semmi, de a doki szerint ez normális, hogy a közelebbi élmények nehezebben jönnek elő. Hát nem tudom, biztos igaza van.

Figyelj! A munkahelyemen használt kódokat sem tudtam, majd mikor jöttem szabi után először dolgozni, megláttam a köcsög háttérképet és egyből eszembe jutott mindegyik. Ennyi kellett hozzá. Az elmúlt fél évvel is remélem így lesz, hogy jön valami inger és happy.

De Pityu, a legdurvább, ami miatt ezt elmondom neked, hogy miért kellemtelen ez a dolog, az, hogy a minap felhívott Kinga ( hívjuk Kingának az anonimitás végett, de tudod, akit tavaly májusban mutattam be neked a shisha bárban, az egyik régió egyik kerületében dolgozik, fiatal kollegina, szőke, gyönyörű őzike szemekkel. Akire azt mondtad, hogy olyan kemény lehet a segge, hogy szöget lehetne verni bele a falba :) És tényleg :), majd nekem ugrott, hogy:

- Miért vagy ilyen bunkó, hogy nem hívsz fel már napok óta, nem is írsz, hogy csinálhatsz blablablabla…

- Bocsáss meg, ne haragudj, de ki hívott? Ki vagy Te? Nem értek semmit

- Kinga vagyok, jó, hogy már elfelejtesz, köszi szépen!

Mikor kimondta a nevét akkor eszembe jutott minden ugyan, úgy ahogy leírtam, a másodperc tört része alatt minden érzés és élmény átment rajtam. Elmeséltem neki, amit most neked. De hát nőből van, mert mondja, hogy

- Jaj Istenem életke! Még jó, hogy nem történt semmi komolyabb bajod, én meg már aggódtam, hogy valami rosszat tettem, mondtam, barátnőd lett és azért nem jelentkezel, de HOGY A PICSÁBA TUDTÁL ENGEM – ÉRTED – ENGEM ELFELEJTENI? Nem emlékszel a karácsonyra, mikor 26-án este végeztél és átmentem hozzád elfújnia a adventi „gyertyádat”? Nem emlékszel a Mikulásnapi úgymond szánkózásunkra, meg a 29-re és a 30-ra és a január 03 estéjére? Hát miket csináltunk, jesszusom! Meg nem emlékszel, hogy karantén alatt vittem neked kaját? Hogy lehet, hogy minden másra, mindenki másra emlékszel, de rám nem?

- Most, hogy így mondod, már mindenre emlékszem! – és tényleg előjött minden

- Nagyon helyes és blablablabla……

Szóval kicsit kellemetlen volt az egész, mert én hazudtam érte az elmúlt egy évben mindenhol és mindenkinél, tudod jól! Mert Ő érte megéri! Amíg nincs komoly neki vagy nekem, addig maradunk így. Szeretem, mint ember és imádom, és okos, értelmes, fantasztikus testtel rendelkezik, de sosem lesz szerelem, mert az nem tud jönni. Addig meg jól van ez, így ahogy van. Csak azért mondom el így, mert ügye, hogy elfelejtettem szegényt, és újra visszatért az emlékeimbe a kémia és az érzelem így sem változik, úgyhogy ez így érdekes. Holnap vigasztalhatom meg :)

De közben meg kaptam olyat egy hölgytől, hogy kidobtam, szartam a fejére, stb, pedig ez van. Mindegy is, sors kezeiben vagyunk mindannyian, azt meg nem lehet változtatni. Juj, de bölcs lettem :) :) :) 

Szóval Pityu! Nagyon kellemetlen ez az egész, de valahol jó, mert nincs olyan sok ember az emlékeimben, akik úgymond kellemetlenek voltak az életemben. Viszont rossz, mert így rövidnek tűnik az életem. Szóval most járkálok a városban az ég felé nyúló épületek hatalmas homlokzatai között és próbálok emlékezni. Figyelek minden hangra, illatra, környezetre, hátha valami előhoz valamit. Pl. múltkor elhaladtam egy pub előtt és kihangzott a Deep Purple-től a Smoke on the water és eszembe jutott, hogy Krilinékkel 2003-ban voltunk koncerten. Hát ilyen ez.

De Pityu, - azért mert mi ketten mindig mindenben meglátjuk a poént és stressz helyzetekben is a humorra támaszkodunk - így is azt mondom, hogy minek az embernek ellenség amikor ilyen barátai vannak, mert mikor kiengedtek a kórházból, akkor másnap elmentem a bárba. Ott ült a négyesnél Karcsi, majszolta a kis gumicukrát, Sameszli meg a pult mögött. Csak így kettecsként. Köszönök, majd „rutin” szerűen megyek a hűtőhöz, kiveszek egy mentes kólát és megyek a pulthoz. Síri csend, majd Karcsi

- Söri! Te mi a tökömet csinálsz?

- Iszom egy kólát, miért?

- Te? Kólát? Alkoholista vagy b@zdmeg! – persze széles mosollyal, szájból lógó gumicukorral.

Ránézek a pultos leányra, néz rám nagy boci szemekkel, majd közli, hogy igen fülig érő mosollyal, de látszott, hogy nem érti a szitut.

- Igen? És mit szoktam inni?- kérdem Kareszt

- Sört vodkával.

- Akkor azt kérek Samesz, köszi.

És ezektől az ízektől eszembe jutott, pár történet :) :) :) :) :) 

Na meg ez!! Találtam két női bugyit a szekrényben, és még a mai napig nem tudom kié, vagy kikké lehet. Azt sem tudom, hogy kerültek oda. Nem vazzeg, nem az enyém, túl kicsik :) :) :) 

Úgyhogy örülj a két eltört ujjadnak, semmi az amit én élek át. Hidd el qrva sz@r, de már csak röhögök az egészen. Mást úgysem tehetek.

Na, megyek fiú! Vigyázz magadra, és papírból jó sokat tekerj a gézre ha érted mire gondolok! :)