Sokan kérdezték már tőlem, hogy mit szeretek Angyalföldben, miért szeretek, miért szeretünk itt lakni. Nagyon egyszerű a válasz. Mert izgalmas kerület, tele izgalmakkal :) És most nem arra gondolok, hogy az Angyalföld nevét egy monda szerint arról kapta, hogy régen a qrvák ide jártak elvetetni a gyermeküket - angyalcsinálásra - és itt szülték meg a halott csecsemőjüket. Neeeem! Hanem mert mint például a minap sétálok a szomszédos utcában, ahol van egy kis kávézó. Látom, hogy kint az üzlet előtt sepreget az ott dolgozó barista leányzó. Gyönyörű őszi fákat idéző hajjal - nem kopasz és ritka, hanem vörösesbarna, de volt benne szőke is - és opálkék szemekkel. Ami a legfontosabb és ami szemet szúrt, hogy nem volt rajta smink és nem volt műkörme, sem körömlakk. Az a tipikus természetes szépség, gyönyörű bőrrel. DD haverommal pár hete beszéltük pont, hogy mennyire ritka az ilyen természetes szépségű nő, aki b@szik a sminkre és a műkarmokra. Na, de mindegy is, bemegyek a kávézóba - mondván, hátha tudok vele beszélgetni - leülök a L alakú pultnál lévő bárszékre és kértem egy zöldteát, mivel utálom a kávét. A pultnál egy idősebb ürge ült két székkel mellettem, aki gesztenyepürét majszolt és furcsán nézegetett. Megkapom a kis teámat, na mondom, most elkezdek vele beszélgetni, de akkor megszólalt a pultnál lévő mobilja, akaratlanul is odanéztem, a hívó Márti. Felveszik a telefont, majd elindult a raktár felé és azt hallom, hogy " Szia Szerelmem! Annyira hiányzol már! ". Hát mondom leszbosz a gyönyörűm, nem hiszem el! Az ürge látta az arcomon a csalódást, és megkérdi, hogy:
- Nem tudtad?
- Nem, de amint látom már a radarjaim sem működnek.
- Na törődj vele, Ádámnak is volt egy Évája a paradicsomban.
- Ja, meg jó nagy kígyója :)
Elkezdtünk beszélgetni, majd kiderült, hogy törzsgyökeres Angyalföldi és katolikus pap. Dikk, bocs a kígyóért :) Beszélgetés közben elmondta, hogy ahol én lakom - mert beszéltük, hogy ki hol merre stb - abban a házban volt lakásszentelésen a délelőtt, mert az idős néni tart a Farkaséktól.
- Farkaséktóól? - kérdem
- Igen. Te nem szoktál látni árnyakat a patakparton?
- Mikor köd van, vagy hóesés, akkor szoktam, de nem csak én, hanem egy-két ismerősöm is. Ez akkor volt durva, mikor a pandémia alatt a patakpartra jártunk stikába piálni. Télen, még lábnyomok is szoktak lenni, pedig nem jött arra senki.
- Igen, Ők Farkasék.
Aztán elkezdte mesélni, hogy még anno réges-régen itt Angyalföld területén gyümölcsösök és szőlős ültetvények voltak. Ezen a területen volt egy csősz, Farkas János és kutyája Cézár. János bá egy határozott, pocakos, pipázós férfi volt, aki nagy tiszteletnek örvendett, bár sok ellensége volt, mivel sok embert fülön csípett lopáson. János bának volt egy felesége - Magdolna - és három gyermeke. Attila volt a legkisebb 5 éves. Juliska 7 éves, és volt egy harmadik gyermeke az ifjabb Farkas János, aki 16 éves volt. Ők itt laktak egy kis házban a mostani Gyermek téren. Boldog szerető családnak ismerte mindenki, a gyerekek jól neveltek, iskolába jártak, illemtudóak voltak, a feleségét kedves nőnek tartották, szóval egy idilli '60-as évekbeli giccses amerikai családnak nézett ki :). János bá minden reggel együtt reggelizett a családjával és együtt is vacsorázott, mindig ugyan abban az időben, és ezt minden szomszédja tudta. Reggeli után megcsókolta a feleségét, puszik a gyermekeknek - aki, nagyon szerették - majd vállára csapta a puskáját és elindult a gyümölcsösbe őrködni Cézár kutyájával. Este mikor végzett, akkor ugyan ez a menet, csók a családnak, vacsora és lefektette a gyerekeket. Minden vasárnap az ebéd után az egész család elment a gyümölcsösbe sétálni János bával amerre dolgozott. Persze, megszokásból és hivatástudatból ekkor is mindig magával vitte puskáját.
Aztán egy időben valami megváltozott. János bá elkezdett furcsán viselkedni. Elfelejtett reggelizni, volt, hogy nem ment dolgozni, csak feküdt otthon egész nap, vagy ha elment dolgozni, akkor valamikor korán, valamikor meg késő este ment haza, valamint lefogyott és őszülni kezdett erőteljesen. Felesége és szomszédjai mikor kérdezték, hogy mi a baj, akkor csak annyit mondott, hogy "Látom Őket, látom Őket, nem mennek el, nem mennek el!" De arra a kérdésre soha nem válaszolt, hogy kik nem mennek el, kiket látott. Aztán az egyik őszi vasárnap délután ismét elment az egész család kutyával együtt a szokásos sétájukra, de többet nem értek haza. Az este feltűnt a szomszédnak, hogy nem szivárog ki fény a családi házukból és nagyon nagy a csend a porta körül. Egyik szomszéd sem tudott róluk semmit. A szomszédok összefogtak és hajnalban elmentek megkeresni őket a gyümölcsösbe. Meg is találták Őket a Rákospatakparton egy almafánál a mostan Béke és a Váci út közötti Tahi utcai szakaszon. Az almafa tövében ült a fának nekidőlve János bá mellkason lőve, a puskája az ölében feküdt. János bá lábánál feküdt felesége Magdolna átvágott torokkal kinek a karjába volt fektetve három gyermeke szintén mindegyik átvágott torokkal. A kutyájuk az almafa egyik ágára volt felakasztva nyakánál fogva, de a hátsó két lába le volt vágva. A különös és rémisztő az volt az egészben, hogy János bá, Magdolna, Attila, Juliska és a kisebbik János haja őszbe vegyült. Mind az ötüknek. Senki nem tudja, hogy mi történt, hogy János bá kattant be annyira valami miatt, hogy valamilyen rémület miatt kivégezte a családját, vagy valamelyik rosszakarója ölte meg őket, soha nem derült ki. De egy biztos! Hogy azóta a patakparton a három gyermek és szüleik árnya fel szokott tűnni ködös, havas időben. Vannak, akik néha gyermek kacajokat szokott hallani hajnalban a patakpart felől mintha fogócskáznának.
Mikor befejezte a történetet a lelkipásztor, akkor feltűnt, hogy a barista lány ül a pult legszélén - mögöttem - és néma csendben figyelte Ő is a papot, egy szót nem tudott mondani, mint ahogy én sem. De megtörtem a csendet, megkérdeztem a baristától, hogy
- Te is itt laksz Angyalföldön?
- Nem, én Zuglóban. - kicsit remegő hanggal közölte, mintha félt volna.
Ezután a pap is és én is kifizettük a kontónkat - persze ekkor is csend volt, senki nem beszélt - majd kifelé jövet eszembe jutott, hogy
- "Angyalföld a hely ahonnan elindul a gonosz, mert a XIII kerület a bölcső."
- Zoltánnak ebben igaza volt. - fordult hátra mosollyal az arcán padre :)
Szóval ezért IS szeretem, szeretjük Angyalföldet, mert itt mindig van valami történet. Mint az olvasott történet és annak szereplői pusztán a képzelet szülöttei, a valósággal való egyezés pusztán a véletlen műve, vagy nem :)
