Szia Pityu!
Képzeld, hétfőn találkoztam Zsófival :D Igen, a babamosolyú Zsófikával. Caplatok a Jászain, erre jön velem szembe szomorúan, lehajtott fejjel. Mondom neki:
- Szia Zsófibaba, mi van veled?
- Jaj Sörike, ölelj meg! – pityergős fejjel, szomorúan :(
- Mi a baj kedves? Bántottak?
- Van tubákod? Kölcsön tudod adni, enyém otthon van.
- Persze, tessék, de mióta tubákolsz?
- Mióta van új munkahelyem egy menyasszonyi szalonban. Most is megyek dolgozni – és rémült tekintettel nézett fel rám.
- De, hát az tök jó! Szép ruhák, nőkkel kell lenned, nem idegesítenek a pasik, miért rossz ez neked? Semmi ideg! Miért kell ehhez tubák?
Éééés elkezdte mondani a dolgokat, amiket MI halandó átlag férfiak nem is gondoltunk, hogy ilyen van. Döbbenet és kiábrándultság fogott el. Mikor Zsófitól elköszöntem, egyből nyúltam a telefonomhoz, és hívtam Attilát, hogy utána járjak a dolognak. Atti otthon is volt, de közölte, hogy mielőtt felmegyek hozzá, ugorjak már be egy boltba és vegyek neki egy üveg konyakot, mert elfogyott. Reggel nyolc óra! Gyönyörű :D Bolt be, konyak megvéve, irány Attis. Elmondtam neki azt, amit Zsófibaba mondott nekem, és döbbenten hallgatta végig, majd mondtam neki, hogy ennek utána szeretnék járni, és már utasított is, hogy hoppanjak a hengerbe. Hengerbe be, meggyes-szedres alkoholmentes sörillatú gáz beáramlik, combomba az a cucc, ami nem kábítószer – mert gyengék szerével nem élünk – és már bódultam is, majd Zsófiban ébredtem. Zsófi már bent volt a munkahelyén és éppen a ruhapróba szobát takarította, igazgatta. Képzelj egy kb. 25 nm2-es szobát, halvány pink színű falakkal, hozzáillő pihe-puha ülőgarnitúrával, kaspós virágokkal, tökéletes megvilágítással. A szoba végében egy nagy tükrös szekrény – jobbról, balról, szemből tükör, de nem úgy, mint az Angol kertben – bocsánata – a vidámparkban, a tükörkastélyban, ami szét torzítja tested – ami előtt van egy lépcsőfokos állvány, amire a menyasszony feláll és illeg, billeg a ruhában, és még a lépcsőzést is gyakorolja közben. Na, ezt a „szentélyt” takarította és közben folyamatosan az járt a fejében, hogy nem akar még egy gusztustalan napot.
Kis idő múlva meg is jött az egyik vevő, akivel semmi gond nem volt, nem tett hülye megjegyzéseket, elfogadta önmagát és a kritikát, és szegény Zsófibaba fohászkodott az Úrhoz, hogy ilyen nap legyen az egész nap, de hát az Úr útja kifürkészhetetlenek, és hát hétfőn Ő sem szeret dolgozni. Így hát ennek tekintetében bejött egy feleségnekválasztott, aki a szokásos sz@r dumával kezdte – Zsófika ettől mindig falra mászik – miután megkérdezték tőle, hogy mi az elképzelés: A ruha találjon meg engem! A másik ilyen szar duma: A ruha megfogja mondani, hogy ő kell e nekem vagy sem. Hölgyeim! Van két rossz hírem! Az egyik, hogy a ruha nem beszél, a másik, hogy nem talál meg, mert nem tud menni!
És jöttek azok a „nők”, akikről Zsófika a Jászain mesélt. Tehát eleve ott kezdődik, hogy nem értem, hogy hogy lehet így elmenni egy ruhapróbára. Mi férfiak – legalábbis én -, úgy vagyok vele, ha elmegyek egy pl. öltönynadrágot venni, akkor lefürdök, tiszta gatya, zokni, mert hát ott méregeti a lábam, vagy valami, akkor ne segg- és zacsi- meg, lábszagot érezzen szegény eladó. De, hogy oda bemegy egy nő menyasszonyi ruhát venni úgy, hogy előtte futott a ligetben, vagy szaunázott és utána nem fürdött meg, és erre az izzadt, büdös testére rányomja a parfümöt, az azért na! Nem nyom el mindent a parfüm, bármennyire is drága. Itt értettem meg, hogy miért kért tőlem tubákot reggel.
A legnagyobb mikor egy másik vásárlónak a hátul zipzáros ruháját úgy húzta fel, hogy közben azt mondogatta szegény HŐSÜNK magában, hogy jaj, csak nehogy becsípjem a szőrt, jaj, csak nehogy becsípjem a szőrt, és az ujját bedugva végig kellett húznia a szőrös hátán, hogy a szőrszálak félreálljanak a kocsitól a fájdalom elkerülése végett. Mikor felhúzta, akkor rutinosan a zsebébe rakott fertőtlenítő kendőbe törölte az ujját.
Figyel Pityu! Ismered a push up melltartókat? Tudod, ami olyan, mint egy zacskó chips. Kinyitod és félig üres, pedig úgy tűnik, mintha tele lenne. Na, egy ilyen volt fehér színű az apja leányán. Fehér lett volna, de a szivacsos részen átizzadva a fehér csipkés része teljesen besárgulva, úgy, hogy ez mellett esztétikusan a melltartó alsó részén lévő drót merevítésnél, ez a fehér szövet a kosztól, szmogtól, vagy ne is tudom mitől fekete. És ez nem zavarta őt, csak ott libegett ebben a förtelemben és nevetgélt a barátnőivel. Zsófika folyamatosan azért könyörgött magában, hogy gumikesztyűt hagy vegyen fel, mert ehhez nem hajlandó nyúlni. Szegényt a sírás kerülgette, engem meg a hányinger.
A legundorítóbb, de tényleg a legundorítóbb, mikor egy másik kuncsaft bejön az üzletbe a barátnőjével szépen, illatosan, dekoratívan és kér egy olyan ruhát, amihez nem kell melltartó. Oké, semmi probléma, Zsófibaba megkönnyebbült sóhajjal megy a raktárba, hozza a ruhát és a hölgyünk levette a melltartóját. Pityú! Ha nem látjuk, én tényleg nem hiszem el! A parizer, vagy nevezzük káddugónak, holdudvarnak - vagy tök mindegy - körül hosszú, esőerdőben feltalálható indákat meghazudtoló szőrcsomók, amik a keblei aljára vannak ragadva. Zsófit a hányás kerülgette. Ahogy a hölgyünk ott mozgott, száradt meg a keble és a szőrindák szabadon kezdtek el lobogni a szoba légörvényében.
A másik kedvencem, mikor nincs tisztában a testi adottságaival a hölgyemény, és mindenképpen olyan ruházati költeménybe akarja beletuszkoltatni testét, amit 10-20, vagy akár 30 kilóval könnyebb és karcsúbb nőkre terveztek. Az egyik ilyen kedvencem – mondjuk ő cuki volt – bejön, és olyan menyasszonyi ruhát szeretett volna, aminek olyan a felsőrésze, mint a régi falikút. Tudod, a melleinél mellformában merev, nincs pánt, hátul meg zipzáros. Mondjuk ennek a cukker nőnek, nagy, nagyon nagy, óriási, hát inkább hatalmas mellei voltak. Zsófink hozta is ki a ruhát, de megjegyezte, hogy ez nem lesz jó, és ebből nagyobb méretet nem gyártanak. A nő feltuszkolta testére, melleit belepréselte oda ahová kell, majd belátta, hogy úgy néz ki benne mint Rasputia Latimore https://www.youtube.com/watch?v=_yftaIycFDo :D
Meg amikor az emelvényről lelépett, a bal melle ki is ugrott a helyéről. Cuki volt, mert közölte, hogy: Muszáj volt megpróbálnom, nem hagyott volna nyugodni a lelkem, de valóban nem passzol. Erre kapott egy másikat, amit a Zsófi választott, és az nagyon csecsén állt neki.
Megállapítottam, hogy azok a nők, akik meleg barátjukkal jöttek próbára, azok egytől egyig tipp-toppok, de akik a barátnőikkel, azoknak a 25%-a fúj. És elgondolkodtatott, hogy miért?
Attila felkeltett, elmeséltem az Zsófikában átélt élményt, és nem hitte el, döbbenten hallgatta végig. Két fél konyakot le is nyomott gyorsan, azt mondta, hogy erről nem akar tudni, és a kezembe nyomott egy I. évfolyam I. számát az 1990. augusztusában kiadott ÖKM magazint, és közölte, hogy: Tegnap adták ki, nézegesd, hátha rendbe hoz majd! Ati, 2021-et írunk! Uhhh, tényleg! Jó, hát tudod Pityu, időutazó tudod milyen.
Eljöttem Attilától, hogy kicsit sétáljak és gondolkodjak a feltett kérdésre, hogy miért? Miért vannak ilyen igénytelen nők? Vagy mitől váltak ilyenné? És nem hiszem el, hogy ezeket valaki dugja és el is veszi! Szülői nevelés lehet a háttérben, vagy csak ennyire lesz@rja a saját higiéniáját a párjával együtt? Ahogy így töprengtem hirtelen azon kaptam magam, hogy nyolcszögtérnél találtam magam abban az étteremben, ahol minden szem rám szegeződött egy nő kiabálása miatt. Tudod, ez még réges-régen történt. Na, jó, leírom neked! Otthon voltam egy nővel szép őszi délelőtt – mert csak délelőtt volt szabad – és eszembe jutott, hogy nekem van egy második randim ebben az étteremben egy gyönyörű nővel. Megkértem a csajt, hogy legyen szíves elvinni a nyolcszögtérhez, cserébe kérte, hogy – hogy is mondjam, hogy ne legyek obszcén – Üvegtigris 2, palacsinta, nyaligátor, ha érted mire gondolok :D Elvitt, diszkréten félreállt - Csók a család, üdvözlőm a férjed! Jó átadom, szia! – köszönések mellett kiszálltam és bementem ide, ebbe a falatozóba. Hosszú étterem, három sorban asztalok egymás mellett faltól falig. A két szélső négyes ülős asztalok, középen még egy sor kettes ülős asztalok. Az utcafront végig üveg, kint menő forgalmat lehet lesni. A csaj – akinek a nevét már nem tudom – a középső sorosba foglalt helyet, mert tömve volt és ott volt két szabad szék. Gyönyörű! Megyek oda hozzá, feláll, hogy puszit adjon vagy mi, ekkor bajt éreztem, mert a nő felkiált, mint egy sakál, hogy
- B@zdmeg!!!!!!! – vérben forgó szemmel, majd lehuppan a székre, majd ugyan azon a rikácsoló hangon – Neked pina szagod van!!!
Ekkor már éreztem, hogy itt a baj, de fő a higgadtság, lassan ültem le a székemre, bájos kölyök mosollyal, és közöltem vele szép, nyugodt, búgó hangon, de azért, hogy más is hallja, hogy:
- Köszönöm!
Ekkor - a nevét nem tudom nő - elkezd kiabálni velem, hogy:
- Hogy lehetsz ilyen szemét, hogy eljössz a második randira pinaszagúan, én meg azt hittem, hogy Te teljesen más pasi vagy! Igaz, hogy ez a második randink, de …………
Innentől már nem tudom, hogy mit mondott, mert csak az járt a fejemben, hogy „…. hol a tenger hupikék, ott laknak törpikék! Magas fák között gombaházakban lakunk, és mindig vidámak vagyuuuuunk! Nótata, Törpapa ….. stb.” Majd, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy felpattan az asztaltól, az asztalhoz vágja a borsszórót oda áll elém, és rám ordít, hogy dögölj meg, majd elviharzott az ajtó felé, természetesen felálltam az asztaltól, mivel úriember feláll, ha egy nő feláll, de ültem is vissza, mivel már a hölgy nyitotta az ajtót. De azért udvariasan és mosolyogva odaszóltam neki, hogy:
- Rendben van! Szép napot! Akkor majd hívjál!
Mikor a székre visszahuppantam, körbe néztem a teremben és mindenki engem bámult. A nők megvetően, két asztalnál ülő férfiak nevetve és dobálták a like jeleket. A felszolgálók kezében megállt a penna rendelés felvétele közben. Hirtelen annyit tudtam mondani:
- Drámai hiszti. Legalább megmaradnak a tányérjaim! – persze ezt is csábos gyermeki mosollyal. :)
Ahogy ezt kimondtam megszólalt a telefonom. Diszkréten a Knight Rider zenéje szólt, a két férfitársaság ekkor már hangosan nevet, majd a következő telefonbeszélgetést hallották a mély csendben ledermedt vendégsereg mellett:
- Szia Anitaaaa! Mi van veled? Ezer meg egy éve nem hallottam rólad!
- …..
- Éppen egy boltban állok, és mentes vizet veszek, mert most voltam futni a ligetben. Te?
A férfitársaságok még jobban nevetnek, sőt már röhögnek, a nők meg még döbbentebben, de már fejet csóválva.
- Ráérek délután, vagy még előbb is. Hazamegyek, lemosom futásom nagy porát és jó vagyok.
- …….
- Vagy tudod mit? Át is jöhetsz hozzám és kitalálunk valamit, hehehe. – kéjes kuncogást képzelj ide.
- ……
- Okés, akkor nálam tali! Csókollak kincsem! Szia!
Ahogy tettem el a telefont a zsebembe a horrorisztikusan némán bámuló hölgyek tekintetének kereszttűzében megjegyeztem, hogy: Csak megy ez! Hátra dőltem halálos nyugalomban, a székemben, vettem egy nagy levegőt, végignéztem a szemmel meggyilkolni akaró nőstényáradaton lassan, mosolyogva, felálltam az asztalomnál, megigazítottam az engemet, miközben az járt a fejemben, hogy a reziliencia királya vagyok, oktatni fogom. Igazítás után az akkor szemben lévő négyes asztalnál ülő négy vérszemmel bámuló hölgyhöz csábos mosollyal odaköszöntem, hogy hölgyeim, majd a négy körül három elfordította a fejét, a negyedig pirosodott mosollyal rám nézet, mire csak egy válasz van. Csábos mosollyal dobtam egy pici puszit neki, amitől teljesen zavarba jött. Majd laza, lezser stílusban távoztam az étteremből, mint Jules Winnfield és Vincent Vega a Ponyvaregény végén, de azért az ajtóban egy kicsit megálltam, végig néztem a népen és búgó hangon közöltem, Viszontlátásra, és távoztam.
Na, ebben az étteremben találtam magam a kérdéseimre történő válasz keresésekkor, és ugyan annál az asztalnál ültem le, észre se vettem. Gondoltam valami kozmikus jelentősége lehet. Mellettem az egyik asztalnál ült egy gyönyörű vékony, opálkékszemű hölgy az édesanyjával. Hogy honnan tudom? Ez a beszélgetés volt:
- Anya! Tudod jól, hogy nem csinálok semmit, dolgozom, sportolok és ennyi! Nem kell óránként hívogatnod, nem történik velem semmi rossz, tudok magamra vigyázni!
- De én úgy aggódom érted kislányom!
- De akkor sem kell hívni óránként, főleg nem este tizenegy után, mert tudod, hogy hajnali ötkor kelek! Még ha történik valami, akkor úgy is tudják, hogy téged kell értesíteni, mert beraktam ezt a pénztárcámba!
Ekkor elővette pénztárcáját és volt benne egy papír, amire volt írva valami, de látszott, hogy a lány készült az anyjára, meg, hogy Ő ért ide előbb, mert a pincértől kért papírra írt gyorsan, látszott a logó a pergamenen, de viszont nem volt előrelátó, nem készült fel az anyjára rendesen.
- Jaj, kislányom, és ha kirabolnak, akkor szerinted a bukszádat nem viszik magukkal, vagy úgy gondolod, hogy a véredben kihűlt testedre akasztják, mondjuk a homlokodra?
Na, itt tényleg látszott a kishölgyön, hogy erre nem készült fel :D
- Jó, akkor csináltatok egy karkötőt, amibe gravíroztatom az adatokat.
- Szerinted, azt ne fogják lelopni rólad miután megtámadtak?
- Jaj anya, ne csináld máááár!
- Erről jut eszembe kislányom, nézd mire bukkantam! Nem tudtam ott hagyni, meg kellett vennem neked! Az én csuklómat nem éri át, így hát biztos, hogy a Te méreted, nézd milyen szép ezüstkarkötő!
Na, ekkor kiköptem az ásványvizet, amit pont kortyoltam, a kishölggyel összeakadt a tekintetünk, láttam a szemében, hogy végigfut az anyjával folytatott eddigi beszélgetés és
- Anya! Ha megtámadnak, akkor szerinted, ezt nem veszik el, vagy szerinted nem lehet, hogy pont ez miatt az ékszer miatt támadnak majd meg?
- Dehogy kislányom! Ezért senki nem támadna meg, és el sem lopnának, mert ez annyira Te vagy, nem lenne szívük elvenni tőled. Ez már olyan részed, mint a szemöldököd. Tényleg, hol voltál kozmetikusnál, annyira szépen megcsinálta …..
Hát mondom, ez nagyon cuki, pont az ilyen közegben nevelt nő nem fog igénytelenül menni egy ruhapróbára az tuti. Csókoltatlak anyuka :D
A másik asztalnál szintén egy anya lánya találka zajlott.
- Kislányom és mikor lesz végre unokám?
- Ne idegesítsél már! Nincs kitől, maradjunk ennyiben!
- Mi van Péterrel?
- Kidobtam, mert lusta szemét volt. Semmit nem csinált otthon, még a hülye mosógépet sem volt képes kipakolni, teregetni, ott büdösödött a ruhám a dobban. Mosogatás az smafu, takarítás meg egy álom lenne, ha megtenné, elegem lett, kidobtam.
- Na, legalább megtudod, hogy nekem mit kellett csinálni fiatalon! Ott voltál Te is és apád is, kettőtökre mindent!
- Jó, de Te teherbe estél és utána költöztetek össze, nem volt más lehetőséget, én meg azért tudom alakítani az életem. Sőt, Te meg apa pár éve el is váltatok, hogy én elköltöztem.
Ekkor anya a földre bámult egy kis időre, és elgondolkodott a lánya mondatain, látszott, hogy igazat ad neki, de jött a következő bekérdezés!
- Annyi jóképű fiú járkál a városban, nem hiszem el, hogy nem találsz magadnak valakit, akivel végre családot alapíthatnál?
- Anya! Ezeknek a fele ostoba és életképtelen! A legtöbbje olyan nővel akar összejönni, akinek már van lakása. A másik felének az apuci anyuci vett a segge alá lakást, de anyuci jár át oda főzni, takarítani, mosni, vasalni, míg a kicsi fiúcskájuk dolgozik, és ha netalán valakit felvisz a lakására, ne mondják róla, hogy igénytelen. Ezek még a rezsit sem fizetik. Tele van a város ilyenekkel. És a legtöbbje igénytelen, büdös, nem ad magára és fúúúj.
- De hát biztos van olyan, aki nem ilyen.
- Ja, azok vagy párkapcsolatban vannak, vagy már feleségük mellett ébrednek!
Ezt végig hallgatva rájöttem, hogy nem kell a feltett kérdéseimre választ találni, mert korcs a világ és mind a két nemben, van igénytelen és nem igénytelen. Életképes és életképtelen. Akinek ki van nyalva a segge, és mindent megkap, és nem tudja mi az, hogy megdolgozni valamiért, van olyan, aki tudja, hogy mit jelent megdolgozni valamiért. Szóval, megnyugodtam, valamint elkapott az az érzés, hogy a női társadalomban biztos, hogy megfogom találni azt, aki nekem való lesz! :D
- GDZ: „ Feleség?! Még a szó is borzalmas!” :D
