Ma megszerettem egy embert. :) De tényleg. Na, jó elmondom miért.
Nemrégiben volt a MGM-en az Ének az esőben Gene Kelly-vel. Hatalmas egy musical. Szóval, miközben néztem a filmet rájöttem, hogy én minden nap így járok, kelek, közlekedem. Ha esik, ha nem esik. Ugyan úgy, mint Gene. Ugrálok boldogan a lépcsőkön, padkákon, villanyoszlopról villanyoszlopra, táskámmal egyensúlyozok, nehogy elessek és már – nem dicsekedésből mondom – új capoeira mozdulatokat is kitaláltam, amik csak levédésre várnak. A testem, ha muszáj alkalmas ilyenekre is :). Csak énekelni nem éneklek, de ennek szerintem mindenki örül. Persze nem azért teszem ezt, mert meghülyültem, vagy agyamra ment a cég, hanem azért mert a sok köcsög ebtartó pöcs – tisztelet a kivételnek - nem takarítja el a kutyaszart a kutyája után. Tele van minden szarral!!! Nem tudsz rendesen közlekedni!!! És ez csak durvul, ha esik az eső!!! Folyik mindenfele a kutyaszar!!! Bűzlik minden!!! Oszt jönnek itt a Naplóban a streetfood-dal? Hát, milyen ideggyenge az, aki átható kutyaszarszagban tud enni? Persze én meg örüljek meg minden, hogy nem lépek bele, de ha esetleg mégis sikerül, mert egy „tánclépést” elvétek, akkor nyomom a szteppet én is, mint az öreg Gene barátunk. Bár mondjuk múltkor elvétettem és pont egy pelenka nagyságú kutya hátára sikerült ugranom. Bírta. Nem vakkantott vagy valami hasonló. Mondjuk lehet, hogy megszorult benne a levegő. Ha vakkantott volna, akkor a gazdi észrevette volna és megint jött volna a magasröptű vita a COOP előtt. Most nem bántani akarom a kutyásokat, Isten ments. Hiszen Ők azok, akik az életben mindent kibírnak. Mondjatok más olyan emberi „közösséget” rajtuk kívül, akik -40 és +40 fok között a nap bármely időszakában és bármilyen plusz időjárási körülmény között kimegy a szabadba, hogy kivigye a kedvencét minden kényszer és fenyegetés nélkül? Csak ha már kiviszi szaratni az ebet, akkor takarítsa már el utána könyörgöm!!! Sokan összeszedik, de nagyon sokan nem. Pékség előtt kutyát szarató plázacicát, már zavartam be a pékségbe zacskóért, hogy szedje össze a kutyakulát. Megtette. Bár igaz, nem voltam valami udvarias. Meg is szólt emiatt, de közöltem vele, hogy utálom az embereket és tovább nem firtatta az udvariasságom hiányát. De hát ez van.
És én meg pont egy kutyás embert szerettem meg ma. Gene stílusban jövök haza a melóból. Előttem 50-es éveiben járó kutyás ürge egy kis helyes korccsal az oldalán. Kutya megáll és készülődik. Lassítok. Ha szarik és nem szedi össze az ürge, akkor a reggeli hétórás vitám meg lesz ma is. Korcs szarik. Ürge nézi. Korcs végez az ürge szarral szemezik jó pár másodpercig. Én készülődök, köszörülöm torkom. Erre a ürge beszól a kutyának, hogy
- Sanyikám, hát ez nagyon szép munka. Tudod, hogy kire hasonlít? Mesterházy Attilára.
Erre elővesz a kistáskájából egy köteg politikaireklámosszórólapospostaládátteletömő papírt, amiből kiválassza az MSZP-st Mesterházy arcképével és azzal összeszedi a kutyakulát. Hát én azt hittem beszarok a röhögéstől. Ürgének fel is tűnt, hogy röhögök mögötte, mire közli velem, hogy az Ő Sanyija legtöbbször a Deutsch Tamást szokta megformázni, csak sajnos abból a szórólapból már kevés van.
Hát, így szerettem meg egy embert hosszú idő után.
