Söripapa

Szasz Pityu!

 Bocs, hogy ezer éve nem írtam, de hát elvoltam merülve a kvantumfizika és a kvantummechanika világában. Meg, hát, hogy írhattam volna? Tudtommal az antarktiszion nincs posta ahol a pingukat tanulmányoztad. Na, mindegy, már itt lenni levelem kezedben. Szóval velem mi van? Hát fogalmam sincs. Kicsit megzavarodtam. Mitől? Hát nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán ott, hogy a majd négy éves kapcsolatom után rögtön az ajtókilincset adogatták át a nők egymásnak. Voltak, akinek többször a kezében volt, de voltak annyira rossz „akrobaták”, akiknek csak egyszer jutott a kezükbe hiába kérték, hogy finoman fejezzem ki magam. Mondjuk úgy, hogy kicsapongó életet éltem na. De már mikor? Szóval minden férfinak kell lennie az életben egy olyan nőnek, aki a padlóra küldi. Az egyik nő, akinek többször a kilincs a kezébe került az ilyen volt nálam. De nincs ezzel baj. Akkor azt kívánod dögöljön meg a szemét, meg rohadjon rá a bőr, de mellette kibebaszottúl hiányzik, meg szenvedsz is. Majd rájössz, hogy milyen jó is az, hogy padlóra küldött, mert sokkal, de sokkal figyelmesebben válogatsz és jobban tudod, hogy mi kell. Közben meg rájössz, hogy az, aki a padlóra küldött az kurvára nem érdemel meg téged és nem is voltál belé szerelmes, hanem csak a testét kívántad nem a személyét, hiszem emberileg a szőnyeg alá minősítette magát. Így hát pikk-pakk a továbblépés. Aztán jött az a gondolat, hogy most már kellene egy nő, akivel jó minden. Nem idegesít, nem baszogat és jó „akrobata”. Isten lássa lelkem nem kell, hogy több legyen, elég ha ezekben jó. A többit – főzés, mosás stb. – megoldom magam. Csak Pityukám az a baj, hogy nincs ilyen. Ezt beszéltük Tével. Hiába tisztázol le mindent egy nővel a kapcsolat legelején, nem tartja magát hozzá. Te tartod magad, nem is szólsz bele, Ő is megígéri, de baszik betartani. Miért van ez? Mondjuk már tudom, mert Té megadta a választ. Nők. Mindent elárul. Az rendben van, hogy a nők ugyan olyan egyszerűek mint a férfiak. Sőt, még meg is toldanám azzal, hogy a nők ugyan olyan hülyék mint a férfiak és a férfiak ugyan olyan hülyék mint a nők a szó legmegnembántobb értelmében, - eddig akárkinek elmagyaráztam ezt egy sör mellett, az mind azt mondta, hogy igazam van – de egy párkapcsolat egy kibaszott üzleti szerződés ami az évek alatt módosul, de az alapok nem módosulnak amik az elején le lettek fektetve. Figy, csajnak el lett mondva, hogy két hetente péntekenként összeszoktunk ülni cimbikkel habozni kicsit amit soha nem hagyunk ki, még a családos Imi sem, mire „ Juj, de jó is az, persze ezzel nincs is baj, kár, hogy nekem nincsenek ilyen barátnőim! „ Eljön a péntek, telefon:

- Szia Drágám! Este akkor átmehetek? – kedvesen. A faszt, túúúúúlll    kedvesen.

- Szia! Ne gyere, mert ma habozok a haverokkal.

- Ja, az most van, nem hagynád most egyszer ki a kedvemért?

- Természetesen nem.

- Ennyit jelentek neked?

Három hete ismertem – baszki nem jut eszembe a csaj neve – mi a tökömet jelentene, nem is ismerem még. Fel is nyomta az agyamat.

- Mondtam az elején, hogy kéthetente pénteken ilyenem van, azt mondtad rendben, nem fogsz beleszólni.

- De most olyan jó lenne ha kihagynád, mert nagyon veled szeretnék lenni.

- Jó, de nem fog menni.

- Komolyan mondom, én mindent megteszek a kapcsolatért, hogy működjön, Te meg ennyit nem tudsz megtenni érte? – hisztizve, fennhangon

Mi mindent bakker, három hete vagyunk együtt és akkor sem minden nap, mi az anyádról beszélsz? – gondoltam magamban.

- Jó, akkor megteszek érte én is mindent. Mit csinálsz holnap?

- Semmit. Miért? Mit teszel a kapcsolatunkért? Mit találtál ki?

- Azt, hogy átjössz, összeszeded a cuccaidat és viszlát.

- Most kidobtál?

- Ebből a kérdésből arra következtetek, hogy az előbbi egyértelmű mondatomat nem tudtad elemezni és nem tudtad felfogni, ezért válaszolok. IGEN

Egy másik csajnak meg el lett mondva, hogy szeretek így élni, nem szeretek az emberek közt lenni, ne akarjon erőszakkal kimozdítani az én kis életemből emberek közé, majd ha úgy lesz magamtól módosulok. Egy hétig bírta, aztán jött az erőszakos faszságaival, hogy menjek ide meg oda vele. Tudod, oda, oda ki, oda az emberek közé. Elmagyaráztam neki, hogy nem fog ez olyan könnyen menni. Aztán hiszti és kapott is egy örök kimenőt az emberek közé.

Na, de mindegy, sorolhatnám. Tudod, mikor az elején leszögezed, hogy nem bírod elviselni ha hülye kérdésekkel bombáznak és baszogatnak, de mégis csinálják, ez egy tipikus női szokás. Egy olyannal nem találkoztam, aki ne tette volna. Valaki jobban, valaki kevésbé. A kevésbé még elviselhető, ha a hülye kérdések alapját teszi fel és nem az orbitális baromságot. De mindegyik azt akarja, hogy beszéljek. Beszéljek az érzéseimről, a napomról, a munkámról, a gondolataimról, az életemről. Beszéljen a tököm. Érzéseimről? Nem vagyok én nő, hogy arról beszéljek. A napomról? Engem sem érdekel a Te napod hiába mondod el kérdés nélkül, miért érdekelne téged az enyém? Legalább azt kérdezd meg, hogy érdekel e a napod? A munkámról? Hülye leszek erről a tetves cégről beszélni szabadidőmben. A gondolataimról? Jobb ha nem tudsz róla. Az életemről? Pár nap alatt nem lesz meg az a bizalom, hogy bízzak benned csajszi. Miért kell mindig beszélni? Jó, a jó kapcsolat alapja a kommunikáció meg faszom, de akkor is miért kell mindig? Miért nem lehet hosszasan hallgatni mint a régi western filmeken? És a kedvencem, mikor rossz napod van, felhív, hallja a hangodon, hogy rossz kedved van, megkérdi miért, Te mondod, hogy inkább ne beszéljünk róla, mert ideges leszel, de ez nem zavarja csak basztat, hogy na mi van, na mi van, na mi van, és ingerülten leállítod és játsza a megsértődöttet mert azt akarja, hogy vele foglalkozz és mondj el neki mindent, de nem akarsz, mert nem vagytok olyan viszonyba. Majd pár év múlva talán J És majdnem mindig az a vége, hogy „ Akkor majd keress, ha akarsz valamit, vagy ha eszedbe jutok, vagy ha hiányzom.„ Úgyhogy Pityukám, vagy én vagyok a hülye – bár mondjuk ezt tudjuk – vagy én vagyok alkalmatlan a párkapcsolatra, vagy mindenki más?

Szasz Pityu!

Mióta kiköltöztél Új-Zélandra valóban keveset dumáltunk. Hogy velem mi van? Nem sok tes, rákaptam a társas táncra. Nem nevet! Szomorkodik! Ráment már a gatyám is. Persze nem az órák miatt, hanem a csajoknak mindig új topogót kellett venni. Nem bírják a súlyomat a mai cipők. Na meg a lányok lábujjai sem. Hogy, hogy kaptam rá? Hát ez egy hosszú story. Volt egy csoporttalálkozó, ami egy latin bárban volt megszervezve és hát így. Úgy ennyi a történet lényege. Tudom, hogy régen jártunk ropni salsát, de most megint kedvet kaptam hozzá és hát jó is, csak fáj a forgóm :) Meg hát jó lenne egy állandó pár, mert hát így csapongani a csajok közt, hááááát igen csak kimerítő :) Amúgy ezen kívül nincs semmi. Agglegényként élem életem és járkálok ide meg oda meg amoda. Hallod Pityu, voltam Attilánál. Komolyan mondom, kezdek aggódni érte. Elmeséltem neki, hogy a kollégámmal elmentem tüntetni. A legelső volt itt, mikor mindenki magasba emelte a világító mobilját, de a Rékának van egy pár másodperces videója, hogy két csajszika áll egymás mellett, vezényszóra előveszik a telefonjukat a szőrös Hello Kittys tokból, bekapcsolják, hogy világítson, majd, mint akik jól végezték dolgukat visszarakják a mobiljukat a tokba és úgy emelték magasba. De boldogok voltak, mosolyogtak, tűntettek. Na, ide akartunk eljutni, de hát voltak problémák útközben. Először is a munkahelyhez legközelebbi kocsma. Utána meg a Pötyi kocsma, de onnan nem mentünk tovább. Bemegyünk oda, hogy iszunk egyet, de megjött T, a kollégám régi iskolatársa. És ekkor kezdődött az iszogatás, storyzás meg Máté Péterre és Kovács Katira az asztalon táncolás stb. Tudod a szokásos szimpla éjszakázás. Ezt elmeséltem neki és csak szivarozgatva csendben csóválta a fejét, ahogy ott ült a foteljában az otthoni öltönyében. Körülötte meg persze csodaszép antik bútorai, meg mellette a kisasztalon az elengedhetetlen konyakospohár, a régi kovácsoltvas vászonburás állólámpa, mögötte a zongora, ami tele van fotókkal az utazásairól. Háttérben meg halkan szólt a gramofonból valami dzsessz. Voltál már nála Te is, tudod milyen filingje van a lakásának. Szóval, így csóválja a buksiját, majd megszólalt mély hangon:

- Fiam, ez nem szórakozás.

Ekkor elkezdtem nagyokat pislogni, majd kérdem tőle:

-         Atis, ne bassz fel. Te 35 éves vagy és három hónapja ugyan ezt csináltuk kb.

-         Igen, de azóta megjavítottam a gépem. – és ott volt a mosoly az arcán.

Majd felkelt, intett, hogy kövessem. Átmentünk a nagyszobába és bakker Pityu, ott volt. Hallod, megjavította! De volt ott más is. Egy kibebaszott nagy ruhás szekrény, ami tele volt mindenkorból való ruhával. Kérdem, hogy minek ez, de csak annyit mondott, hogy múltkor is lebukott egy 1942-ben készült fotón.

Tudod, láttad már Te is ezt a fotót. Elmesélte, hogy miket cserélt ki benne, meg ilyenek, majd mondta, hogy próbáljam ki. Hááááááát én még mindig viszolygok ettől, mert azért láttam a Légy című filmet, de mondom, egye fene „ Ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni! „, meg hát úgy is egyedül halok meg, akkor legalább jó helyen. Kérdi hova akarok menni, és mivel akkor volt november 17-e Budapest születésnapja, így hát mondom akkorra. Adott ruhát, átöltöztem – szerencse egy méretünk van – beálltam a gépbe, zsebembe rakta azt a tablet szerű kütyüt, majd csiklandós érzés támad mindenhol, és hírtelen egy háznak a tetején találtam magam ragyogó napsütésben 1873-ban. Pár percet vártam - mert hát jött utánam -, majd elindultunk a városba, de előtte elmondta a szabályokat. Néz, nem dumál, nem rágózik, nem emeli meg a kezét, mintha a karórára nézne – ezt otthon hagyatta velem, de hát a reflex mindenkiben benne van -, nem dúdol slágereket, ha kérdeznek, nem válaszol, hanem mutatja, hogy nem tud beszélni, és a legfontosabb, nem hagy ott semmit és nem hoz el semmit. Nagyon óvatos Atis a lebukása óta. Pityu, én nem tudom neked leírni, ezt tényleg át kell élni, hogy milyen ez az egész. Iszonyat friss levegő volt. Ahogy körbenéztem a tetőről, hát mit mondjak, iszonyat szép volt minden. Tisztaság, frissesség, szép épületek homlokzata, leírhatatlan, de tényleg. Egy igazi élhető város volt ez a nagy Budapest, ami akkor nem is volt nagy. Omnibuszok, lovas hintók mindenfele. Labdázó, bandázó kiskölykök rohangáltak a macskaköves utcákon, szerelmesek egymás mellett boldogan. A Dunán rengeteg gőzhajó kisebbek, nagyobbak. Egyedül a Lánchíd tündöklött a Dunát átszelve. A Margit híd még csak épülőben volt, így hát a sok ember turista gőzhajóval mentek át a szigetre. Pityu, a rakpart az tényleg rakpart volt. Olyan áruforgalom ment ott, mint az állat. Nyüzsgött az egész Duna part.

Ott lenni akkor abban az időben nagyon érdekes volt. A megszokott épületek sehol nem voltak. Se parlament, se hidak, se sörnyitó a Gellért hegy tetején, semmi. Még a Mátyás templom is másképp nézett ki. A Vígadó tér – vagyis akkor az volt kiírva, hogy Vígarda tér – az mint egy kisebb erdő. Tele akác- és hársfával, de a kovácsolt vaskerítés az már ott volt. Padon ülő boldog embereket láttál mindenhol könyvet, vagy újságot olvasva. De azért az egész városon lehetett érezni azt a különös vibrálást, hogy itt este bizony nagy buláj lesz :)

Innen elindultunk az Oktogon felé, hogy meglessem a Nagymező utca, hogy nézhetett ki, meg az opera környéke, de úgy elkezdett fájni a fejem, mint még soha és ez kizáró ok volt, mert Atis mondta, hogy ez a 20 perc is sok elsőre. Nem indokolta meg, hogy miért, de gondolom az időeltolódás miatt :). Így hát visszatértünk a tetőre és azzal a kütyüvel visszatért először Ő, majd én. Mikor visszatértem, akkor Attila lefektetett a földre, lábamat felkellett tenni egy székre és úgy kellett feküdnöm egy kicsit. Addig szervírozott egy üveg sört régi korsóban, meg egy kis konyakot. Majd elkezdett mesélni, hogy merre mikor, hól járt és kikkel beszélgetett. Mutatott fényképeket meg minden. Aztán mikor már több volt az alkohol az agyban elmentünk a városban sétálni. Minden egyes utcához tudott mondani egy történetet korral meg mindennel. Mikor kiértünk a Vígadó térre, akkor megálltunk a vaskerítésnél, majd mondta, hogy csukjam be a szemem, emlékezzek vissza a délutánra – színek, illatok, hangok stb – majd nyissam ki. Megdöbbentő egy érzés volt, de tényleg. Ugyan ott álltál délután 1873-ban, majd pár órával később ugyan ott állsz ismét 2014-ben. Látta az arcomon a döbbenetet, csodálkozást és a könnycseppet a szemem sarkában, mert akkor fogtam fel igazán, hogy Attila mekkora élményt szerzett nekem ezzel. Mikor ez látta, akkor csak annyit mondott mosolyogva, hogy „ Látod Sör, ezért csinálom! „. Majd hagyott egy kis hatásszünetet és közölte, hogy „Gyere, basszunk be ha már így megleptelek. Tartsuk meg a város születésnapját, hiszen ott voltunk mikor született!„ Így hát elmentünk és jól megünnepeltük a Budapest születésnapját. Jó kis buli volt az biztos, csak arra nem emlékszem, hogy az Opera Morrison’s-ból, hogy mentem haza :)

Szóval hihetetlen, hogy így végigtudja követni ennek a városnak a történetét premier plánban. Valahol irigylem Őt, de valahol meg féltem is egy kicsit és aggódom érte. Nagyon sokat él a múltban. Nagyon sokat van az 1930-as években.

Tegnap este kimentem a Vigadó térre - mivel nagyon bennem maradt ez az élmény – leültem ott egy padra és visszaemlékeztem arra a húsz percre amit 1873-ban töltöttem. Arra jutottam, hogy b@szok én a Légy című filmre, megbeszélem Attilával, hogy megyek vele máskor is mivel felajánlotta a dolgot. Csak nehogy ott maradjak és majd írom neked a múltból a levelet, mint az örök klasszikus „ …. barátod az időből: Doki „  :)

Szasz Pityu!

 Tes, az életem legrosszabb reggelén vagyok túl. Vannak pancserek akikről múltkor a kricsmiben beszéltünk, hát én is most egy ilyen pancseré változtam. Már kínosan szánalmas a reggelem. Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán ott, hogy tegnap este itthon punyadás után elmentem és a világ legbölcsebb emberével – Ádámmal -  találkoztam. Jól kibeszéltünk mindent és marha jó recepteket tanultam tőle. Tudod, van most az a hülyeség a cimbimmel, hogy most „zsidózunk”, ki bír a legkevesebb lóvét költeni kajára. A szemét nyert 200 forinttal. 3.810,-Ft-ot költött két heti kajára én meg 4.010,-Ft-ot. De az Ádám adott egy receptet. Négy nap 800,-Ft-ból. Királyság. A következő két hetet én nyerem J. Szóval felkeltem és a tegnap esti hozadékot – mert hát ha innen egy péntek este kimozdulok, akkor én már nem igazán alszok egyedül hála a „Férfi Bibliának” – megetettem szendviccsel, majd kérte, hogy kísérjem el a Nyugatiig. Bakker, ilyen éjszaka után még kísérgessek? Belementem, mert úgy is el kellett mennem az automatához. Elindultunk. Mondom kukaccal csak egy megálló. De nem bazzeg,

- Sétáljunk, mert az olyan romantikus.

Oh hogy rohadjon meg. B@szok én a romantikára. Jó, mondom menjünk legalább megnézem a szombat reggeli csajokat a környéken. A második saroknál persze, hogy kitörik a cipője sarka és ott el kezd sopánkolni a járda közepén, hogy jaj így a cipőm, meg jaj úgy a cipőm, meg brühühü. Hát ezt nem hiszem el, hogy ezt végig kell hallgatnom. Totál kivoltam a nyavalygásától. Ha ezt tudom, nem megyek le este a clubba. Mindegy, összeszedte magát, majd indulás tovább. Ott bicegett mellettem a szexi kis rucijában kezében a cipője sarkával. Gyönyörűen néztem ki egy bicegő  csajjal mellettem mondhatom. Pfff. Útközben cipész, aki megpatkolta a cipit. Nyugatiba el, vonatra a csomagot feltettem osz adios. Elbaktatok az autómatához. Pity, szerinted ki b@szik rá egy szaros automatánál? Segítek, HÁT ÉN B@ZDMEG, ÉN!!. Bedugom a kártyát, ütöm a kódot, jelölöm az összeget és semmi a végén. Lóvét nem ad, de még a kártyát sem. Huszármiatyánk után telefon és hívás. Sajnáljuk, de az Ön által használt automata elromlott, kártyáját nem tudjuk visszaadni. Anyátok picsáját!. Megbeszéltem a nővel mindent. Tehát se lóvé, se kártya, fasza. Volt nálam kb. 2.500,-Ft meg egy kis apró, ami azt jelenti, hogy több mint két hét kaja. Irány a Lehel piaci CBA. Megvettem ami kell, két hétre 2.300,-Ft-ból. Persze a bolt tele gyökérrel. Miért kell akkor kiengedni Őket otthonról, mikor rossz passzban vagyok, és miért ilyen sokat? Irány haza a tatyival. Félúton persze megszólal az a tetves telefon. A szatyor az egyik kézből a másikba és akkor mi történik? Na mi? Hát nem kiszakad az a tetves zacskó alja. Ott rohangáltam a kibebaszott konzervek után az utca közepén mint a veszett beagle kutya a kisgyerek után . Telefont közben felvettem és:

- Igen, tessék! – kissé feszült hangon

- Szia! Zsófi vagyok. – hmmm, kedves kis női hang

- Ki vagy?

- Zsóóóóófiii

- Milyen Zsófi?

- Most kísértél ki a vonathoz majom! – ingerült hangon

- Jaaa, hogy téged Zsófinak hívnak. Nem tudtam bocsi.

- Szemét.

Majd ez követően egy hosszú búgó hang. Nem baj, legalább ennek sem kell elmagyarázni, hogy ne keressen többet, de hova gurult a kukorica konzervem?. Összekapirgáltam mindent. Elindultam - mit elindulta – elmenekültem haza úgy, hogy a zsebeimben dagadtak a konzervek, hagymák stb. Hazaértem és nekiálltam főzni és itt volta az utolsó csepp a pohárban. Főzés közben megégettem a hajamat. Ne kérdezd, hogy, mert összehúgyozod magad.

Szóval a lényeg. Kb. 450-Ft készpénz maradt a zsebemben no bankkártyával, új sportot találtam ki a környékbelieknek a konzervutánfutást, tudom, hogy hol van a közelben cipész és megtudtam, hogy-hogy a legegyszerűbb „szakítani” a hozományokkal. Tehát összegezve: az élet szar, de agglegényként elviselhető ;) 

Szasz Pityu!

Már rég írtam neked, de hát ha találkozunk minek? :) Kár, hogy ma nem jöttél velem. Odacsaptam a városnak :) Úgy kezdődött, hogy megkeltem reggel, persze arra, hogy a szomszédot üvöltették az Önök kérték c. műsort, vagy mi a rákot. De nem baj, mert arra aludtam el, hogy a másik szomszéd – öreglány – a Mária rádióban üvöltette az Isten báránya nagysikerű templomi éneket. Szóval felkeltem, mondom elmegyek „háborúba” a Lehel piacra a sok táskás öreglány közé. Előtte persze összekellett raknom magam, mert a hosszú hajam mint a hortobágyi fűcsomó úgy állt össze s vissza. Textillel testem beborítottam, majd elindultam a piac felé. Odaértem, betekintek és azzal a lendülettel le is mondtam róla, hogy oda bemegyek pogozni, mert hát olyan volt, mintha az országos nyugdíjas találkozót ott tartották volna meg. Elkezdtem gondolkodni, hogy mit is csináljak, amíg lemegy a tömeg a dühöngőből. Szép idő volt, sütött a nap és hát csámborogtam. Majd azon kaptam magam, hogy ott vagyok a Jászai Mari téren. Szolgálati közlemény, nagyon szép lányok voltak ott. És hírtelen jött a nagy ötlet! Gyerünk át

Na jó, nem oda mentem, hanem a várba. Nagyon rég voltam ott, úgyhogy teljesen új élmény volt. Aztán ahogy ott mocorgok kiszúrtam egy olasz csoportot. Mivel hosszú hajam hátra volt csapva, ezért sündörögtem körülöttük, melynek a vége az lett, hogy a várban találtam magam, mit a csoport tagja. Ingyenjegy vazzeg :). Olaszul annyit tudok, hogy tutti frutti meg domestos, de ezzel a két szóval dolgoztam végig és bejött. Pityu, tudod mennyi kacat van a várban? A tököm sem takarítana ott. Annak vége lett, akkor még szétnéztem egy kicsit ott a várban. Közleményem, nagyon szép nők járnak arra. Viszont a kilátás a halálcsillagra – parlament – szép. Aztán gondoltam egyet és lementem a Fővám térre. Istenem, a szívem szakadt meg. Aki tudja az tudja, hogy én ott kezdtem 11 éve a melót a dr. V. kerben. Fővám tér, hát hol is kezdjem. Ott az 1-es számú Vásárcsarnok ahová az Sz. Z. kollégámmal jártam sörözni. Olyan kis divatdiktátor volt, hogy molinó alsóban – mint a női cicanaci -, wink cipőben meg valami gagyi zipzáros felsőben ment át oda sörözni, akkor mikor a legnagyobb tömeg volt. Püfizés a rácsosan, lyukasosan kovácsoltvas szemetes kosárba, amiben persze nem volt szemeteszsák a csarnok közepén. De azért jelentem, szép lányok vannak ott. Tovább mentem a Kálvinra. Teljesen más világ lett az is. Tisztára megújult minden, de az a gusztustalan kék üvegház megvan. Utána végigmentem a Kecskeméti utcában. Na, az is teljesen megváltozott. Az őrs persze ugyan olyan poros üvegekkel figyel az utcán, úgy, hogy alkoholos filccel rá van írva, hogy toborzó iroda. Pffff. Végigmenve az utcán eszembe jutottak a sok ökörségek, amik ott voltak, amiket csináltunk :). Baszott sok a turista. Minden velük volt tele. Istenem, akkor is utáltam a turistákat, de talán most már még jobban. Ferenciek terénél a metró aluljáró teljesen átépítve, felújítva, eltévedtem. Nekem még az volt meg mikor a K.T-vel a csöveseket zavargattuk a telefonfülkéből, meg az árusokat kellett elkergetni onnan, mert az aluljáróban lévő virágosnak az üzletét zavarták. Nekem nem tetszik a mostani, nekem a régi retros, komcsis, retkes, igénytelen, büdös aluljáró tetszett. Ott volt élet, itt meg csak a kötelező birkaterelés van, hogy ki merre menjen. Régi jobb volt. De a lányok itt is szépek és csinosak. Ezután elmentem a Városház utcába és örömmel tapasztal, hogy a hentes még meg van. Tudod, amiről beszéltem, hogy oda Sz.Z. kollégámmal jártam kajálni és mindig munkás csoportosulások voltak. Mikor mi mentünk akkor ott volt az állandóan sörözős postás, építőiparban dolgozó munkások sörrel, meg mi. Ja, meg voltak ott néha öltönyösök a városházáról, de azok kiközösítés alatt voltak mindig. De finom kaják vannak ott, de hiányoznak az ízek. Na mindegy, innen elmentem a Petőfi Sándor utcába. Régen mikor lehetett ott rendesen menni autóval, akkor jó volt, de most már nem lehet. A köcsög turisták az egysávos úton rohangálnak tangapapucsban és térképpel a kezükben, mert nem tudnak tájékozódni. Csak a GPS, a térképolvasás meg smafu. Közleményem, szép lányok rohangálnak azért ott. Nagy utamban kiértem az Erzsébet térre. Jesszus mi van ott. Hát az sem a régi már sajnos. Eleve ott kezdődik, hogy egy kibebaszott nagy szerencsekerék forog ott a téren olyan fülkékkel, amikben még lakni is lehet. Nagyon gusztusosan néz ki ott mondhatom. Aztán tele van ott minden paddal meg gyeppel. Telis tele szép nőkkel, de nem tudtam eldönteni, hogy ki turista, ki nem, amíg ki nem szúrtam egy szép vöröst a fűben ülve olvasni. Nézem a könyvborítót, könyv címe „ Út a vadonba!”. Könyvet nem olvastam, de a filmet láttam és kibebaszott jó. Majd nézd meg Pityu, tényleg jó. Szóval már meg is volt az ismerkedés szövege :) Holnap délután randi tadam-tadam :). De miközben vakeráltam a csajnak nézelődtem a téren és szomorú lettem. Eszembe jutott, hogy mikor még a Klemcsi Tibcsivel a téren „lakó” házaspárt Erzsikét és Józsefet – ha jól emlékszem a nevükre – a pad alól kellett kirángatni, mert az akkori önkormányzat vezetőségét ez zavarta, hogy-hogy néz az ki, hogy a polgármesteri hivatal előtti parkban csövesek laknak a pad alatt. Ha most az Erzsike és a Józsi látná, hogy a „lakásuk” helyén most a térdig letolt nadrágos deszkások ugratgatnak a számukra megépített pályán, biztos innának még egy asztali koccintóst. Régen a brit nagykövetségnél egy szaros lengőkaros sorompóvolt, de most már, MOST MÁR a földből előbújó a tankot is megállító sorompó van, de a szerencsétlen őrnek ugyan az az ótvaros bódé, ami eddig is volt no fűtéssel. Télen hidegebb van benne, mint kint. Legalább ez nem változott :). A téren van a régi buszmegálló, aminek a falát akkoriban még nyilvános vizeldének használtak. De most már csili-vili kávézó az egész. Szóval mikor a beszélgetést befejeztem és így elméláztam a térről átmentem a Deák térre. De azért megjegyezni kívánom, hogy Erzsébet téren szintén iszonyat szép nők vannak. Deákon van az a nagy tócsa középen, tudod, na azt mindenki körülülte, mint a madarak a pocsolyát. A férfiak és a nők ott teszik a szépet, mint mikor a madarak verdesnek a szárnyaikkal, meg kihúzzák magukat, páváskodnak. Animal planet. Esküszöm, elkezdtem keresni a madár lest. De közben eszembe jutott az a nóta, hogy   

Gyorsan el is mentem onnan, mert ez egy kicsit idegesített teszem magam, de szép vagyok stílus. De viszont a lányok ott is szépek. A távozásom a madáritatótól az Október 6. utca irányába vetődött. Itt is minden csili-vili. Felújítva, kitakarítva minden. Régi szép idő emlékére láttam két csövest az egyik kirakatban ülve, amint a koccintósukat itták. Mint a leprásokat – bocs Pityu, napra kész leszek -, mint az ebolásokat, úgy kerülték ki Őket. Régen mennyi ilyen volt ott. Tibcsi, hogy szerette Őket. :) Mindig volt köztük olyan akit az ország népe nem akart, hogy itt legyen. Tibcsivel voltam az egyik utcában egy építkezésen, ahol nem tartották be a munkavédelmi szabályokat és a második emeletről csukafejest ugrott egy munkás a körfolyosós ház udvarára. Tibcs, mint öreg rutinos, befásult kollega megjelenik a kis bohóc cipőjében – mert hát úgy száradt ki, hogy az orra égnek állt :) – az első munkáshoz odamegy, hogy „ Na, kinek pontoztak nullát műugrásért?” vagy valami hasonló dumával. Mosolyogtam, de az a munkás az ugró bátya volt, mint utóbb kiderült. Sokat tanultam azért Tibcsitől, mert végül is nagy szíve volt a fiúnak. Megállapításai voltak a legjobbak. Ennél az esetnél pl. az, hogy a vérvörös szín nem tetszetős a körfolyosós ház udvarának lefestéséhez. Mielőtt megint megszólnál Pityu, hogy miért vagyok megint érzéketlen, embergyűlölő meg ilyenek, akkor csak közlöm, hogy hidd el, ha tudnád ki volt, milyen ember volt, akkor a halálbüntetés visszahozását követelnéd Te is. De majd egy hab mellett elmondom. Szóval kilyukadtam a Bazilikánál ahol éppen a Bor ünnepe volt megtartva. Fabódék, borok, kibebaszott turisták meg iszonyat árak. Ott ittak az emberek, de nem voltak berúgva, nem hangoskodtak, káromkodtak, de a két munkás a sarkon igen. Újítanak fel valami ház homlokzatát. Ott dolgoznak a tűző napon a turisztikai vándormányok meg isszák a behűtött minőségi borokat. Hát engem is kikészítene na. Szóval nem fogták vissza magukat. Olyanokat káromkodtak mint – ahogy anyám mondja – a kocsisok. Te, ott volt minden. Még tanultam is új kifejezéseket. Nagyon sokat nevettem, mert hát olyan furi volt. Ők dolgoznak, azok meg isznak. Ők káromkodnak mint a részeg kocsisok, azok meg meg sem szólalnak. Furi. De a tér sem már a régi sajnos. Ott is minden csicsamicsa. De a lányok itt is gyönyörűek. Huuu, hol a vörös száma???? Megvan, hál Istennek! Na, a Bazilikától a körúton mentem végig a Nyugatiig. Szebbnél szebb lányok előröl, hátulról, jobbról, balról csak kapkodtam a fejem. Ment előttem két csinibaba, minden kirakatba benéztek, de csak azért, hogy magukat lássák. Kicsit szánalmasak voltak, de a popsi helyén volt nagyon :). Elértem a „ A következő megálló: Arany János utca. BimBIM” Ott is minden más már. Nem a régi, nem is éreztem jól magam ott. De azt soha nem felejtem el mikor a Sanyi barátommal felmáztunk totálon a metróállomás tetejére és onnan vizeltünk lefelé totálon. Mekkorát esett mikor másztunk már lefelé, Jesszus, ott majdnem berottyantottam a nevetéstől. Légszomjam volt úgy röhögtem. De rég is volt. Innen már mentem tovább a bázis irányába, de útközben azon gondolkodtam, hogy én nem akartam ezt. Én nem akarom, hogy átépítsenek mindent ilyen „szépre”, hiszen alig járok arra. Ne az én pízemet költsék erre. Nekem jó volt a régi is. Sokkal többet adott mint ezek. Emlékekkel vagyunk tele, mert tere volt mindennek és több infót szedtél magadba, mint így, ilyen birkaterelős megoldásokkal. Itt minden tiszta márvány már vagy mi a rák. Régen az aszfalton galambszarokat kellett kerülgetni, ma már paradicsomot meg gyros maradványokat. Régen nem tudtál sehova leülni, mert nem volt árnyékos pad a +40 fok melegben, vagy ha a fűbe akartál ülni a fa árnyékba, akkor azt sem tudtál a kutyaszarok miatt. De volt is akkor a fiataloknak állóképességük, mert csak árnyékban állás volt. Erzsébet téren voltak régen sakkozó asztalok és padok. Ott árnyék volt, de oda senki nem ült, mert az a helyi öregek helye volt és kész. Ha valaki odaült akkor egyből elment onnan, mert hát a tisztelet az tisztelet. Ami most van az gagyi. Azt miért nem lehetett csinálni, hogy egy két dolgot meghagytak volna nekünk öregeken, ahol tök jó emlékek törnek fel az emberben. Azt lett volna a jó, mint a Pusztító c. filmben a múzeumban lévő utca kiállítás, hogy milyen volt régen. Régen voltak olyan jó kis kocsmák egy két eldugott helyen, ahol a munkáltató meghívta a munkavállalóit egy sörre. Most már nincs ilyen. Bár mondjuk engem a munkáltatóm - az állam - nem hív meg, mert hát nem találkozom vele, hiszen Az állam én vagyok, Sörci a legnagyobb :) Egyszer találkoztam magammal, akkor meghívtam magamat, magamagammal ittam egy sert és saját magamon maradtam, így hát nem kell meghívni többet magamat találkozáskor, mert olyan már nincs, hogy találkozom magammal. :).

Szóval Pityu, én csak azt akartam ezzel mondani, hogy még mindig lehet ingyen múzeumolni, még mindig nagyon szép lányok vannak és még mindig egyszerű csajozni, de régi környezetünknek lassan lőttek. Nem marad már semmi, csak a lassan kopó és elfelejtésbe merülő emlékek tömtelege. Tudod, mikor a Fővám téren voltam és láttam, hogy mi lett abból a térből ahol csajoztunk, akkor már egyetlen egy tárgy sem volt ott amire emlékeztem. A Veres Pálné utcával szemben sincs már meg a Ludas Matyi söröző, ahová szintén sok emlék kötött, és számtalan ilyen helyet átépítettek. Nem tetszik a dolog. Szomorú lettem, fáj a szívem miatta.

Szasz Pityu!

Tegnap este nagyon nehezen aludtam el, ezért elkezdtem nézni a régi fotókat. Tudod, ilyen régi bulis képeket. Nagyon sok-sok emlék, de nagy része homály az elfogyasztott alkohol tartalmú szeszesitalok miatt :) Megtaláltam azt a fotót, amikor a csajokkal mentünk bulizni. Hu, az kemény este volt. Tudod, arról az éjszakáról beszélek, mikor megtanította az egyik leányzó a kiscicafutást. Mikor kis lépésben van a lábad, mind a kettő feszes és úgy ugrálsz az egyik lábadról a másikra, mint egy bot és haladsz előre. Tudom, zsibbadás az egész, de ittasan tök jó csinálni :). Szóval a kiscicafutás nagymesterével elmentünk bulájozni. Jó, volt csak én hamar elfáradtam, mivel túlmozgásos a lány mikor iszik, de aranyos. Róla készült az a kép amit mutattam neked múltkor. Mikor úgy volt felöltözve, hogy fekete cipő, fekete harisnya, rövid fekete szoknya, fekete felső. De mikor kicsit legogolt, akkor a szoknya felhúzódott rajta és kilátszott a fehér férfi alsógatya :) Aztán megtaláltam azt a fotót amin elmentünk koktélozni és kikértünk 15 koktélt hárman, persze a legerősebből. Jesszus, de Te azért a végén még „ Csapassuk szét sörrel! „ felkiáltással bevertél négyet. És semmi bajod. Mind a mai napig nem tudom, hogy-hogy csináltad. Pedig láttam, végignéztem az egész italfogyasztásodat. Az államvizsga utáni buli is megvan még. Na azon a bulin is csak egy fotót csináltam véletlenül, de azt is az osztálytársnőm melléről, vagyis a dekoltázsáról. Fél évig az volt a háttérképen a számítógépen. Akkor az lett az év legszebb dekoltázsa. De a legjobb bulik anno még a Közgázpincében voltak a Fővám térnél. Fú öcsém, ott mekkora bulik voltak. Mindig úgy indultunk el, hogy előtte egy kis melegítés a kollégiumban a lányok szobájában. Hol máshol. Itt mindig volt mindenféle pia. Az egyik osztálytársam egyszer megivott egy üveg Carina kék curacao-t. Sörrel keverve. Fuj. De olyan ügyes volt, hogy a fehér nadrágját és ingét kék pöttyökkel díszítette fel. Úgy, hogy a majom nem nyelte le egyből az italt, hanem a szájában tartotta és tüsszentett. Képzelheted mi volt ott. Még jó, hogy mögötte ültem. De azért voltak ott más cifra piák is. Tesco 5 literes narancslé – melyen fel volt tüntetve, hogy 4% tartalmaz narancs aromát vagy mit – Tesco vodka – amit a lányok körömlakklemosásra használtak – Tesco sör – fuj, azt meg sem ittam -, Aranyhordó sör – ezt mondjuk megittam, mert az ötödik doboz után már úgy is mindegy volt minden -, meg kimondhatatlan nevű pezsgő, ne ettől másnap csudát láttál mindig. Szóval, ilyen jó minőségű italok elfogyasztása után elindultunk a pincébe. De előtte persze meg kellett állni az egyik osztálytársamnak, hogy igyon húzóra két deci vodkát, mert nélküle sehova nem ment. Pince bejárata. Támolygás, hosszú sor, lüktető agy, ami arra a ritmusra nyomta, hogy Tes-co, Tes-co, Tes-co. És itt a nagy reklámfogásuk. Mikor beértél akkor mindig a fejünket kapkodtuk jobbra-balra és csak lestünk, hogy milyen nagy cicik vannak a világban, majd szétszéledtünk ki merre lát, aztán majd találkoztunk valamikor. Ilyen összefutunk és induljunk vissza a koleszba találkozáskor nem találtuk a kék pöttyös osztálytársunkat. Járkáltunk kint és bent, de sehol semmi. Majd gondoltam Gabcsival, hogy megnézzük a wc-ben. Nem láttunk semmit, de aztán hirtelen egy olyan b.zis Horációs nézéssel lenéztünk a földre, majd láttunk egy kék csíkot. Olyan csiga nyálkás kinézetűt. Összenéztünk és tudtuk – csak a pia hatása miatt nem tudtuk kimondani - , hogy ez a curacao. De ez így hangzott, hogy qurukakaszico. Dörömböltünk a wc ajtón, de semmi. Szólogattuk, de semmi. Női hangon beszéltünk hozzá, de semmi. Curacao-t kínáltunk neki nagyon olcsón, de semmi, csak egy hatalmas nagy öklendezés és csobogás. Egy 20 perces könyörgés után végre kijött a 80x90-es helyről és elindultunk, de előtte Ő iszik a csapból. Jó nagyokat is kortyolt, de ebben az volt a probléma, hogy a csapból ekkoriban csak meleg víz jött, mert a hideget elzárták a drogosok miatt, hogy a hideg ásványvizet vegyék meg arany árban és ne a wc csapból igyanak. Neki a meleg víz nem számított. Itta mint az etióp, aki 4 km séta után ér el a kúthoz. Utána mindig összeszedte magát és nagy keményen elindult a kijárat felé. Ránéztél és akkor csak egy zene jutott az eszedbe a

A kijáraton kimenve pár méter után ismét elhagyta magát és vinni kellett, de mikor mondtad neki, hogy adás előröl – az azt jelentette, hogy csajok jönnek szemből – akkor ismét tarararatata-ra vágta magát. Elég sokáig tartott visszatérni a koleszba mindig. Másnap persze a Tescos cucctól az az elviselhetetlen és összehasonlíthatatlan fejfájás. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, de rossz volt. Meg az állandó fogadkozások, hogy többet nem iszunk és nem megyünk sehova ami tartott délutánig, mert ügye a maradék cefrét nem öntjük ki. Voltak rutinosak, akik a kutya harapás szőrével dolgot pártolták mint én is. Ebben az volt csak a gond, hogy a tanárokat kerülni kellett :). Hát, igen, nagyon sok szép emlék tört fel este bennem. Hiányoznak azok az idők. Ma már a pia sem megy úgy mint régen. 20 üveg sör, 8 fél vodkával és több nem megy. Öregszik az ember, én is :)   

Ma megszerettem egy embert. :) De tényleg. Na, jó elmondom miért.
Nemrégiben volt a MGM-en az Ének az esőben Gene Kelly-vel. Hatalmas egy musical. Szóval, miközben néztem a filmet rájöttem, hogy én minden nap így járok, kelek, közlekedem. Ha esik, ha nem esik. Ugyan úgy, mint Gene. Ugrálok boldogan a lépcsőkön, padkákon, villanyoszlopról villanyoszlopra, táskámmal egyensúlyozok, nehogy elessek és már – nem dicsekedésből mondom – új capoeira mozdulatokat is kitaláltam, amik csak levédésre várnak. A testem, ha muszáj alkalmas ilyenekre is :). Csak énekelni nem éneklek, de ennek szerintem mindenki örül. Persze nem azért teszem ezt, mert meghülyültem, vagy agyamra ment a cég, hanem azért mert a sok köcsög ebtartó pöcs – tisztelet a kivételnek - nem takarítja el a kutyaszart a kutyája után. Tele van minden szarral!!! Nem tudsz rendesen közlekedni!!! És ez csak durvul, ha esik az eső!!! Folyik mindenfele a kutyaszar!!! Bűzlik minden!!! Oszt jönnek itt a Naplóban a streetfood-dal? Hát, milyen ideggyenge az, aki átható kutyaszarszagban tud enni? Persze én meg örüljek meg minden, hogy nem lépek bele, de ha esetleg mégis sikerül, mert egy „tánclépést” elvétek, akkor nyomom a szteppet én is, mint az öreg Gene barátunk. Bár mondjuk múltkor elvétettem és pont egy pelenka nagyságú kutya hátára sikerült ugranom. Bírta. Nem vakkantott vagy valami hasonló. Mondjuk lehet, hogy megszorult benne a levegő. Ha vakkantott volna, akkor a gazdi észrevette volna és megint jött volna a magasröptű vita a COOP előtt. Most nem bántani akarom a kutyásokat, Isten ments. Hiszen Ők azok, akik az életben mindent kibírnak. Mondjatok más olyan emberi „közösséget” rajtuk kívül, akik -40 és +40 fok között a nap bármely időszakában és bármilyen plusz időjárási körülmény között kimegy a szabadba, hogy kivigye a kedvencét minden kényszer és fenyegetés nélkül? Csak ha már kiviszi szaratni az ebet, akkor takarítsa már el utána könyörgöm!!! Sokan összeszedik, de nagyon sokan nem. Pékség előtt kutyát szarató plázacicát, már zavartam be a pékségbe zacskóért, hogy szedje össze a kutyakulát. Megtette. Bár igaz, nem voltam valami udvarias. Meg is szólt emiatt, de közöltem vele, hogy utálom az embereket és tovább nem firtatta az udvariasságom hiányát. De hát ez van. 

És én meg pont egy kutyás embert szerettem meg ma. Gene stílusban jövök haza a melóból. Előttem 50-es éveiben járó kutyás ürge egy kis helyes korccsal az oldalán. Kutya megáll és készülődik. Lassítok. Ha szarik és nem szedi össze az ürge, akkor a reggeli hétórás vitám meg lesz ma is. Korcs szarik. Ürge nézi. Korcs végez az ürge szarral szemezik jó pár másodpercig. Én készülődök, köszörülöm torkom. Erre a ürge beszól a kutyának, hogy 
- Sanyikám, hát ez nagyon szép munka. Tudod, hogy kire hasonlít? Mesterházy Attilára.
Erre elővesz a kistáskájából egy köteg politikaireklámosszórólapospostaládátteletömő papírt, amiből kiválassza az MSZP-st Mesterházy arcképével és azzal összeszedi a kutyakulát. Hát én azt hittem beszarok a röhögéstől. Ürgének fel is tűnt, hogy röhögök mögötte, mire közli velem, hogy az Ő Sanyija legtöbbször a Deutsch Tamást szokta megformázni, csak sajnos abból a szórólapból már kevés van.
Hát, így szerettem meg egy embert hosszú idő után. 

Szasz Pityu!

Ne, haragudj, hogy tegnap olyan gyorsan leléptem, de el kellett mennem. Ott tartottunk, hogy azt kérdezted, hogy mikor tartottam valamitől is nagyon. Hát, ami most így hírtelen az eszembe jut az a tavalyi BSTH találkozó alatti nyaralás volt. Lementünk cimbikkel Gárdonyba. Akkor volt az az iszonyat hőség és égetett a nap mindenhol. De nem baj mi megyünk. Kis kecóban laktunk természetesen a  vasúti töltés mellett közvetlen, hogy kitudjuk magunkat pihenni és ne zavarjon semmilyen zaj minket. Gábor barátom, már az összes vasutasnak tudta a nevét és mindegyiknek előre köszönt. Ők visszaköszöntek neki – elmondása szerint – csak az volt a baj, hogy légkürttel. Hajnalban is :). Szóval csendes kis lakrészünk volt. A legnagyobb melegben az akkori kedvenc dokumentum sorozatunkat néztük. Igen, természetesen a Cefrekirályokat. Mennyi mindenre fel lehet használni egy erdőt,  nem is tudtam :). Szóval a gárdonyi strand Isteni. Főleg mikor négy hülye elindul a Tescoban vásárolt különböző színekben pompázó matracokkal. Három napig tanultam azt, hogy hogy kell ráfeküdni a vízen, mert a gyönyörű testemet nem engedte magára. Ha a tó közepére beúsztál ezzel a nagyon nyitott sárga úszómatraccal, akkor izgultál, hogy nehogy leess róla, mert tuti a halakkal vacsorázol. Persze az enyém eresztett is, úgyhogy még jobb volt a móka. Szóval mi a színes matracosok a matracon feküdve strandlabdáztunk és hát divatot teremtettünk. A legjobb a zacsifagyás volt a strandon. Ahogy a strandkorlátkék lépcsőn lementél a vízbe, akkor lassan elindultál benne, mert hát hideg elsőre. Öt méter és egy rohadt nagy gödörbe léptél, na ekkor volt a zacsifagyás. Szörnyű volt. Szegény kicsikéimnek ez olyan volt mint a nigériainak az igló. Jó kis nyaralás volt ez, csak az aggodalom az nem kellett volna. Azért aggódtam, mert felidegesített a hosszú hajam és mondom lenyírom. Gábor fogta a hajvágót és nekem esett a hátsó teraszon. Na itt aggódtam. Gábor nem egy Zsidró Tamás lássuk be, nem fogott még hajvágót élesben a kezében, de elmondása szerint a kezében van a művészet és a biztonság, ezért beleegyeztem. Öt perc múlva a fülemből dőlt a vér amit a levágott hajammal állított el. Nem, nem igaz, nem véreztem, de az is igaz, hogy nem volt a művészet a kezében. Na ott aggódtam, de rendesen. Vasárnap volt és Gárdonyban egy fodrászt sem ismerek. Szóval valahogy megnyírt, de a szépítést a másik Gábor oldotta meg. Nem tudom, hogy hogy sikerült, mert nem láttam, de biztos jó volt, mert a kocsmában az öreg alkeszok megdicsérték a művészt és az eredményt. Bár nem mondanám, hogy őszinte volt a mosolyuk. BSTH, jó volt, bár nem nagyon emlékszem rá :) Tavalyi az csak éjszaka működött, mert mikor megyünk le sátorral? Persze, hogy 24 órás szolgálatom után úgy, hogy pihenni sem tudtam. Akkor is természetesen 60 fok meleg. Lefelé menet a malátától elfáradtam, ezért a sátor felállítása után mondom egy kicsit lefekszem. Persze a camping részen semmi árnyék így hát a napon volt a sátor. Elaludtam benne. Aztán felkeltem fájó fejjel, körülöttem 4 liter víz a sátorban. Gáborok meg a sátor előtt röhögnek rajtam. Én vitába keveredtem velük, hogy miért öntöttek le vízzel, de azt mondták izzadtam. 4 litert? Na ezt azért nem szoptam be. Kimáztam a sátorból és fáztam. Többiek majd meg haltak én fáztam és a fejem is fájt. Fúú, de rosszul lettem. Lehet, hogy nem kellett volna aludnom a 80 fok meleg sátorban, de ezt követően bemáztam a kocsi alá, mint egy szerelő és ott próbáltam aludni, de csak a fél testem és a fejem fért be alá. Ha valaki beült volna a kocsiban akkor ott halok meg, mert a járgány agyon nyomott volna. Azt tudom, hogy fotókat csináltak rólam idegenek, hogy ki az a farok aki a kocsi alatt próbál menedéket keresni az UV fény elől, hogy aludjon, de bizony Isten leszartam. Nagyon fáradt voltam, nem érdekelt. Délutánra már olyan beteg voltam, hogy rókákat küldtem futkosni. Estére pár sör meggyógyított és akkor éledt fel igazán a camping. Mi olyan jól elvoltunk, hogy mindenki jött oda, hogy adjunk nekik füvet. Persze mi adtunk is nekik egy marékkal a sátor mellől lóheréset. Nagyon sokat nevettünk a hülyéken körülöttünk. De a legjobb az volt mikor egy kis csíra gyerek kb. 15 éves odament a Gabihoz, hogy Ő szeretne beleülni a kocsijába és menni egy kört a campingben. Hát tudod, hogy Gaben milyen kényes a kocsijára, és ez a kis görcs meg odament félmeztelen, retkes lábbal, vizes úszónaciban és hínárgyökér fejjel. Látnod kellett volna Gaben fejét és az a „ Most mi a lőcs történik, ez megtörténhet itt! „ fejjel, csak bámul a görcsre, majd elzavarta, de mi szét röhögtük magunkat. Jaj, meg volt egy futó zápor is. Na, az kemény volt. Újgazdag hülyegyerekek mellettünk szenvedtek a kocsi letakarással, de nem ment. Mondjuk látszott rajtuk, hogy azért vannak tangapapucsban, mert a cipőjüket sem tudják bekötni. És még ezek nekiálltak sátrat is állítani :) Há vicces volt mit ne mondjak és döbbenet is. Ügyvéd volt az egyik azt tudom, úgyhogy nem is volt több kérdés. Na a zivatar, nagyon nagy széllel fain volt. Nekem állta a sátram mint a téglaház, de – hogy is mondjam – voltak pillanatok mikor alacsonyan szálltak a sátrak. Én egyedül voltam a sátorban, a Gabik meg ketten. Fostak, hogy ne ázzanak be, nem is áztak be az esőtől, de mégis folyadék került a söttöröttükbe. Egyik mozgáskorlátozott Gabi a három deci fröccsöt kiöntötte :). Mint a házsártos öregasszonyok úgy vitatkoztak egymással.

- Miért nem fogtad meg arc?

- Miért nem tartottad, minek raktad le félkegyelmű?

- Akkor minek kértél ha meg sem fogod és nem iszod?

- Mondtam, hogy iszok, de tartsd egy kicsit!

- Nekem nem mondtad.

- De láttad mit csinálok, miért nem gondolsz ilyenre?

- Nehogy már én gondolkodjak helyetted is!

És ez így ment hosszú perceken keresztül. Eső után minden csendes volt, csak olyan párbeszédek hallatszottak a sötétből, hogy

- Ezt is kint hagytad az esőben Lutrécia? – ideges kérdőhangon

- Azt hittem bevitted. – nyugodtan, de az apró félelem a hangban megvolt.

- Nem láttad, hogy a lófaszt vittem be nem ezt a szart?! – ideggyengén

Betekintés egy romantikus pár nyaralásába és lista, hogy mit hoztak magukkal. :)

Amúgy a camping zuhanyzó volt a kemény. No melegvíz. 20.000 méter mélyről jött a víz az tuti, mert ilyen hideg nedv csak ott lehet. A bőröm mint a hüllőé olyan volt. Iszonyat volt.

Ekkor vágtam le a szakállamat Wolfosra, amin napokig nevettél. Tényleg James Onedinesre kellett volna vágni.

Mindent összevetve – hőgutámat, nem alvásomat, zivatart – nagyon jó volt.

A BSTH milyen volt? Nem emlékszem rá :)  De ebből azt akartam amúgy kihozni neked, hogy feleslegesen aggodalmaskodsz bármin, az eredmény csak jó lehet. Vagy nem, de akkor már nem mindegy?

Szasz Pityu!

Te, most már mindenki nyaral? Jááájjjj, Te emlékszel még a gyermekkori nyaralásaidra? Mert én már nem nagyon, hiába az első emlékem az, hogy egy sötét szobában vagyok és egy alagút végéről szivárgó fény felé úszom, miközben a háttérben nagyon halkam hallom, hogy dubdub      dubdub    dubdub, majd egy maszkos ember elveri a hátam. De a nyaralásokra nem nagyon emlékszem. Csak a szokásos emlékek vannak. Indulás előtti estén át kellett nézni, hogy minden meg van e, nem maradjon otthon semmi, mert hát ügye régen az emberek nem egy-két napra, meg hosszúhétvégére mentek el nyaralni, hanem hetekre. Ekkor este mi kiskölkökként izgalommal voltunk tele és alig tudtunk aludni. Persze a szülök meg aggodalommal mindig. Fater pl. azon aggódott, hogy időben induljunk el – hajnali három -, hogy ha lerobban a Skoda 120 L akkor is 10:00-re a szállást eltudjuk foglalni. Mutter, meg:

- Jaj apa, ügye nem lesz baj a kocsikával? – aggodalmas szemmel és imába fonott ujjakkal

- Nem lesz, ne idegesítsél már!! Jó sok szendvicset rakjál be! – „idegbe volt Mónika” a fater.

Persze anyám ettől nem nyugodott meg, mert hát ez azt jelentette, hogy talán még az ebéd is valamelyik út mellett lesz elfogyasztva, ezért szegény pára este tízkor nekiesett még egy nagy adag rántott hús elkészítésének. Persze ha megemlítette, hogy meg kell majd állni reggel valahol kenyérért, akkor egyből kapta a leszidást, hogy nem lesz rá idő, meg miért nem gondolt erre korábban. Pedig már a harmadik kiló kenyeret csinálta szendvicsnek, mert ilyenkor már látta, hogy a vacsora is az út szélén lesz és nem a szállón.

Korán reggeli indulás!! Jippppi!! Totál álmosan, mivel kicsi voltam nem aludtam, izgatott voltam. Reggel az az igazi falusi hűvös idő, friss levegő és azok a csodálatos hangok, ahogy az erdő ébred madárcsiripeléssel. Ja, meg persze pár házzal arrébb a disznó sikítása az életéért, majd a pörzsölő hangja, de hát ez már fel sem tűnik. Vannak helyek, ahol a láncfűrész hangjára kelnek, vannak helyek, ahol meg a flexére. Ilyen csodálatos reggelen be lett a kocsi elejébe pakolva, mert ott van a csomagtartó – de Te ezt tudod, mert fél napig nem tudtak kivenni a söröket a kocsiból, mert nem tudtad, hogy kell kinyitni a csomagtartót :) -  szépen minden, ahogy az illik. Tiszta puzzle. Aztán indulás, de nem, mert előbb be kell tolni az öszvért, mert megmakacsolta magát. Persze anyám, már az ötödik mi atyánkat mondja, és már azon gondolkodik, hogy az éjszakára pokrócot is be kellene rakni, ha már az útszélén leszünk. Persze fater meg idegállapotban. De a végén csak elindulunk. Eleve, de 60 km/h-nál még jobban szét megy a fejünk, mert úgy búgott a motorja. Az első vers amit megtanultam az a József Attila 1922-ben íródott Istenjárás című verse, amiben szépen megfogalmazza a költő, hogy:

„ … Hangja úgy búg, mint a nagy harangé,

Szeme vak, mindent eltipor.”

Mintha a költő kedvenc kocsija lett volna a Skoda 120L :)

Na, így szoktunk indulni mindenhova, ilyenek a készülődések. Persze bárhova leérve, jön a kipakolási hercehurca meg az ezt otthon hagytuk azt otthon hagytuk stb.

De viszont mikor már kamasz vagy és úgy döntesz, hogy a haverokkal mész el több napra nyaralni, na az a kemény. Akkor van minden nálad, csak az nincs ami kéne. Ezek voltak a legjobb nyaralások. Mikor csak haverokkal mentél, semmi társ a hétköznapokban, kivéve a Sopianae. Ezek a nyaralások mindig teli élményekkel van tele, amiket hazahozol és boldogan gondolsz rájuk hideg téli napokon. Kivéve Laci barátomat, aki az élmények mellett egy pozitív terhességi teszttel a kezében ért haza a nyaralásból, mellette meg egy tükörrel amiben az aggodalommal és kétségbeesett arcát nézte végig az úton. De hát vannak ilyen dolgok is. Mondom, minden van nálad ekkor csak az nem ami kell.

Mikor a pároddal mész el nyaralni, az jó és meghitt és békés és nyugalmas. Ha megtartod a csajt és jönnek a gyerekek, akkor megint idegölős, pánikos és totál idegileg leszívós lesz.

A legjobban mostanában azt kultiválom amikor csak fogod magad és elmész valahova egy-két napra, akár hétköznap is. Az jó, mert tele leszel futó kalanddal és több helyre is eltudsz menni egy évben. Lemész, ott vagy két-három éjszakát és hazajössz, mint mi múltkor a haverokkal. Siófokra le pénteken, vasárnap meg vissza.

Én vonattal mentem egyedül, mert a szerencsétleneknek lerobbant a kisbusz :). A vonat röpke másfél órás – vagyis a Te időmérődhöz igazítva négy doboz sörös – út volt, ami nagyon kellemes volt, de komolyan. Tök jó helyeken megy el a vasparipa. De ettől függetlenül soha többet – inkább azt mondom, hogy egy ideig - nem megyek Siófokra. Nem tetszetős. Nagyon gáz volt. Eleve az, hogy tele van emberrel minden, meg hát le is köpött egy kis ri.anc a cimbim helyett. Mert Ő ügye eltudott ugrani a csula elől, de én már nem, mert mögötte álltam és nem láttam mi van. Bedrogozott p.csát majdnem kiütöttem. Nem ütöttem még meg nőt, de azt majdnem. Úgy fogott le az egyik haverja, aki mondta, hogy most szívott fel valamit.

Nem tudtam annyit inni, hogy ne vegyem az embereket figyelembe. Ittam-ittam és azt vettem észre, hogy egyre józanabb vagyok. Tudod, volt már veled is olyan. De ismersz, ha ez nem akkor megy más, ezért lányokkal ismerkedtem. Nem olyan nyálasokkal, mint az előbb leírtakban, hanem értelmesebbekkel. Úgyhogy elvoltunk(tam) azért, de amúgy nem olyan tetszetős a hely mint ahogy odavannak érte. Egy baj volt, hogy a szállás felé hajnalban eltévedtem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, de valahogy visszaértem több órás bolyongás után. Vasárnap vonattal jöttem haza ami elég tanulságos volt, de csak annyiban, hogy a jegyellenőrökkel jöttem haza és döbbenten hallottam, hogy Ők sokkal többet keresnek mint mi és több juttatást kapnak mint mi. Hát a tököm csinálja ezt amit én most. Nekik akkora felelősség nincs is a nyakukon és nem is szarakodnak velük mint velünk. Felháborító és elgondolkodtató volt amiket mondtak és amiket velünk csinálnak.

Na, de visszatérve az egyik ilyen kellemes baráti nyaralásom az még …., hát nem is tudom mikor volt. Még 2000 előtt volt az biztos, és elmentünk a veresi tóhoz sátorozni. Na, az barátom, az buli volt. Én egy nappal később mentem az egyik cimbivel, mint a többiek vonattal. Képzeld el azt a képet amit fogadott. Van a vonatpálya. Jobb és a bal oldalán tó. Az egyiken a fürdőzős, a másikon a pecázós. Na hol kellett nekik sátrat állítani. Persze, hogy a pecázós tó mellett. De, milyen boldog arcokat vágtak a pecázók, ne tudd meg. Hát nem örültek. Odamegyünk hozzájuk és mondták, hogy egy parkőr megvárta, végignézte míg a másik tó szélén felállították a sátrat és kipakoltak és csobbantak egyet, mert csak ezek után ment oda szólni, hogy tiplizni kell onnan. Kedves volt. Aztán az a szomorú hír fogadott, hogy a barátomnak ellopták a sapkáját. Ez miatt egy kendővel a fején ült a sátor előtt és a csikről-csikre szívta a barna tigrist. A másik cimbim meg nem hozott sátrat, csak egy katonai hálózsákot és Ő abban aludt a szabad ég alatt. De ahogy Ő odaért, a kezeiből elengedte a cuccait amik a földre huppantak és az ott is maradt míg haza nem ment. Egy nagy kupac cucc volt a tó mellett ami csak az Ő kis „odva” volt. De örüljön neki, hogy így volt az odva, mert az egyik hajnali órában a pajtival kint dumálunk a tó mellett, mikor is arra lettünk figyelmesek, hogy valaki halk segélykiáltásokat mond. Mi a lőcs ez gondoltuk és elkezdtük keresni a segélykiáltás forrását. Meglett, de hát ez a szerencsétlen álmában nem megfordult a hálózsákjában és nem kapott levegőt. Úgy mentettük meg az életét. Jó, csak lehúztuk a zip-zárt a zsákról és ennyi. De ez is olyan volt, mint azok a dobozból kiugró bohócok. Kihúztuk és levegőért pánikszerűen kapkodva ült fel a zsákjában. Kétszer megköszönte, megfordult és aludt tovább. Másnap semmire nem emlékezett, de mi ketten legalább egy jót röhögtünk rajta. Csige barátomat meg másfél óráig kerestük. Már körbejártunk mindent, de sehol nem találtuk. Ordibáltuk a nevét de semmi, majd egyszer csak a nyolc méterre lévő pottyantósból előjön egy jó nagy adag újsággal a hónalja alatt. Ott veszekedtünk vele, hogy miért nem válaszol ha szólunk neki, de válltik azt állította, hogy Ő nem hallotta, hogy mi kerestük. Hát nem a wc-n ült, hanem a fülén?

Ekkor volta az, hogy én meg a haverom becsajoztunk a strandon. Valami Katalin nevű csajszit szedtem fel, a haverom meg a húgát. Elmentünk hozzájuk „vacsorázni” ahogy elértünk hozzájuk elkezdett esni, majd zuhogni, majd szakadni az eső. Mi kárörvendően mosolyogtunk a többieken, akik a sátornál maradtak miközben mi „vacsoráztunk”. Az estebéd után visszamentünk. Szét röhögtem magam a látványon. Az egyik sátorra egy másik volt ráhúzva, körülötte rönkökből vízterelők voltak kialakítva. Egy csomó ruha a szárítón lógott, de úgy, hogy szabályosan csurgott belőlük a víz. Volt olyan ruha, ami össze is mosódott és összeszínezték egymást. És ezek előtt álltak a többiek cigivel a kezükben – még az is szívta, aki nem is dohányzik – idegbeteg fejjel és nézték, ahogy az egyikük lapátolja ki a vizet a sátorból. Én meg:

- Itt is esett? – kedves kérdéssel feléjük fordultam, de semmi rossz indulat nem volt benne

- Nem b.zd meg nem esett, ragyogott a nap, ez mind izzadság gyökér. Hol a f.szba voltatok, miért nem jöttetek segíteni? – okádta a szeme a villámokat és vérben forogtak a szemei. Tudtam, hogy nem kéne egy ilyen kérdést feltenni, de akkor már a közegben volt a hang mikor ez eszembe jutott.

- Hát, mi „vacsorázni” voltunk és ….. – elmeséltük a storyt. Erre nem azt a választ kapod, amit egy igaz baráttól kaphatnál, hogy húúú, de faszák vagytok, hogy ez így összejött vagy valami. Neeem, hanem

- És mi a büdös picsáért nem szoltatok, hogy rendes vasbeton fedél van a fejetek felett? A f.szért nem lehetett minket is odahívni, hogy ne ázzunk szarrá? Ellopták a sapkámat, kiszakadt a fürdőgatyám, Reninek kiment a térde, ez a kib.szott sátor meg olyan mind a szita, de még az is amit ráhúztunk, és mire végeztünk vele elállt ez a k.rva eső. Egészben annyi volt a k.rva nagy szerencs bameg, hogy a cigi nem ázott el! – üvöltött és dagadt a nyakán az ér

- Minden rosszban van valami jó. – nyugodt hangnemben mondtam, hátha átszáll rá a nyugalmam. De nem, nem szállt át, hanem elzavart sörért és valami szendvicsért.

Ekkor este nagyon hideg volt a sátorban. Én és a Csige barátom egy sátorban voltunk, ami szintén tiszta víz volt. Fáztunk.

- Csige, én fázom. – dideregő hangon

- Én is. – szintén didergő hangon

- Mit csináljunk? – kérdem, de a másik sátorból a cimbi átüvölt, hogy

- Aludjál b.zdmeg!!! – még mindig ideges volt.

De a Csige ezt követően megtörte az éj csendjét egy laza pukival és azzal a kijelentéssel, hogy

- Juj, de jó meleg.

- Ne, már? – kérdeztem, de be is bizonyosodott, hogy igen, jó meleg :)

Jó „bemelegítettük” a sátrat, mert hát azt hittük, hogy csak ketten leszünk benne, de nem , mert a Hajnikának akkor kellett szétnyitni a sátor ajtaját. Bedugta a fejét és mászott is be miközben mondta, hogy

- Fiúk, itt alszok veletek, mert a Reni …….. MI EZ A KURVA BÜDÖS ITT? – és már fogta a kezét az orrához.

- Befűtöttek a parasztok! – jött a válasz a másik sátorból.

A vége az lett, hogy Csigével a finom meleget ki kellett engedni a sátorból, szellőztettünk és még a sátor ajtaját is nyitva kellett hagyni Hajni kérésére. Így aludtunk hárman, de én arra keltem, hogy egy éti csiga mászik a lábamon és iszonyat hideg. Azt hiszem öt napot voltunk lent és szinte semmit nem ettünk. Mikor hazamentünk szét zabáltuk magunkat, majd le a kocsmába sörözni. Egyik legszebb nyaralásom volt.

Jó reggelt Pityu!

Emlékszel  mikor múltkor beszéltünk a városi élet furcsaságairól, hogy mi idegesítő és mi gyönyörű. Hát tegnap nem a gyönyörű ingerek értek, hanem az idegesítő. Pedig csak másfél órát kellett volna kint járkálnom. Tegnap végeztem a melóval - ahhoz képest nyugodt volt -, átöltöztem meg minden, mondom, elindulok hazafelé. Kiteszem a formás, izmos lábam a zöldre van a zöldre van a TIK-es kapu festve-n és széles mosollyal - mert a szemembe sütött a nap - elindultam a városba. Mondom, nyugodt délelőtt után jöhet egy nyugodt sétálós délután, no para, no ideg. Na, ez a nyugalom tartott egészen az első utcasarokig, mert megkaptam az első ingert. Ahogy odaértem a sarokra, hírtelen egy zsebpiszok kiskutya ugrott ki a sarok mögül és nagy lendülettel ment az úttest felé. Persze én meg magamba drukkoltam, hogy menjen ki és üsse el a zöldséges kisbusz, de nem ment ki, hanem megállt az úttest szélén. Ezzel nincs is baj, hanem azzal volt a baj, hogy ez a görcs kutya húzott maga után egy rózsaszín pórázt, melynek a vége kitudja hol volt. Mert, hogy gazdi nem volt sehol az biztos. Tehát ott álltam az utcasarok, előttem egy föl le mozgó rózsaszín pórázzal aminek a végén egy csaholó zsebkutya csorgatta a nyálát az úttestre és rángatta a seggét, mert farka nem volt. Mondom, most mi a tököm van, de erre megjelent egy szép szőke kicsi lány. Rám néz a szőlő szemeivel - neem, nem olyan szép nagy, hanem olyan taposnivaló - és kérdi tőlem, hogy miért nem lépem át a pórázt, miközben a haját babrálja. Mondom neki, Szépségem, azért nem lépem át, mert babrálod a hajadat, ezáltal föl le mozog a póráz és tuti, hogy mikor lépem át, akkor vágod még ketté a tökeimet. Erre mosolygott, mert szerintem csak annyit értett az egészből, hogy a hajadat, majd elmentünk egymás mellett. A másik sarkon van egy építkezés. Mikor dőljön ki a sitt az állványzat második szintjén??? Persze akkor, hogy rohadjon meg, de egy kis tenyérsepréssel lejött a vállamról a dolog. Ekkor már kezdett forrni az agyam és inkább elmentem a "kertek alatt" nehogy valami még jobban felnyomja a vizemet. Elértem a nyugatiig. Ott az ért amit a facén egy ismeretlen hölggyel - tetszett, hogy Ő sem bírja elviselni az embereket - megbeszéltem múltkor. Mond meg nekem Pityu, miért van az, hogy azokat cédulaosztogatós kislányok, vagy ficsúrok mindig a lépcső legalján osszák a félcédulájukat, úgy, hogy még neked kell vigyázni arra, hogy ne lépj a fejükre, mert mindegyik 140 cm magas. Amikor mész lefelé idegállapotban és az arcodon kiül az utálat és az embergyűlölet, akkor ezek ott vannak, de amikor valamit csak úgy olvasgatnál a vonaton, akkor nincsenek. De most annyira idegbe voltam, hogy nem egy volt ott bakker hanem egyből kettő. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, direkt csinálják ezt velem az égiek. Megyek lefelé a lépcsőn, az osztó lent a lépcső alján, oszt, én nagyon, ismétlem nagyon mérges és dühös fejjel megyek lefelé és nézek a szeme közé, hogy a tekintetemből kilehessen olvasni, hogy ne merd, mert megöllek kicsi Piroska. Ennek nyomatékot adva a mutatóujjammal is mutattam, hogy ne, de Piri bátor volt. Mosolyogva elém állt  és tartotta a csöpp teste csöpp kezében az Ő szemében A4-es lapot, mely az enyémben csak egy jegyzetpapír és bájosan mondta, hogy:

- Tessék, vegyél egyet! - közben meg nagyokat pislogott

- Utálom a boldog embereket. - közöltem vele komoran és elmentem mellette.

Ahogy mentem tovább, nem szoktam, de most én is bevágtam a csőlátásos közlekedést az aluljáróban. Tudod, mikor mész és nem érdekel, hogy ki közelít, ki fog keresztbe menni előtted, kinek mész neki, mert nem úgy jött ki a lépés. Tudod, amilyenekkel televan a város, pedig semmi okuk rá, de Ők azt hiszik, hogy ez így menő. Nekem legalább van okom rá. Felmegyek a 4-6-os vili peronjára, megyek a tömegben és érzem, hogy itt valami bűzlik. Aztán rájöttem. Mindenki bűzlött, hiszen 35 fok meleg volt és eszembe jutott, hogy a múltkor is bajok voltak a villamosozással, meg is írtam neked. Így hát átvergődtem a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. összes munkása által elfoglalt peronon és mentem tovább gyalog a célig. Sarkon egy pár állt, akik bújták a térképet, és már éreztem, hogy megszólítanak. Úgy is volt.

- Szia, ne haragudj, tudnál segíteni? - a hölgy gyönyörű rádióműsor vezetői hangon

- Nem! - bunkó, köcsög hangon kapta a választ tőlem

És mentem tovább. A járdán a szokásos idegesítő dolgok a kutyakulán kívül. Miért van az Pityu, hogy ha bandáznak a fiatalok és nyomulnak a városban, akkor egymás mellett mennek úgy, hogy az egész járdát úttesttől a házig elfoglalják? Ha odafigyeltek volna a tesi órákon, akkor rájöhettek volna, hogy ha kettes oszlopba fejlődve mennének, akkor hallhatják egymás hangját és mondatát. Mindegy, én Adj király katonáztam hátulról és megszakítottam a sort középen. A másik, amit nem nagyon értek, pontosabban értem, de számomra megmagyarázhatatlan a dolog. Az rendben van, hogy az üzlettulajdonosok lelocsolják a járdát és ez által az aszfalthoz égett kutyakula feljön és büdösebb mint valaha, rendben van. Meg az is, hogy a hölgyek olyan szandált - vagy inkább azt mondom - sarut vesznek fel, amiből a lábujjaik lelógnak, vagy úgy mennek, hogy a sarokkeményedésük - úgynevezett sajt amit már a reszelő sem simít le - ér először ahhoz a talajhoz amin a fent említett módon fel higított kutyakula úszkál, rendben van. De az, hogy a vízöntés és a saruban sétálás egy azon időpontban történik meg, nem értem. Miért nem tudnak az emberek egymásra figyelni? Miért kell a locsolós lánynak locsolás közben hátrafordulni és mondani, hogy " Tejszint nem kérek bele csak két cukrot!" miközben szerencsétlen sarus jön előtte a járdán? Ilyenek ezek az emberek. Én mondjuk biztos berohantam volna a sarus helyébe az első kozmetológiába, rakattam volna fel zacsi vakargató műkörmöket és kikapartam volna a locsolós lány műpillával és tetovált szemöldökkel körbekerített kék kontaklencsés szemgolyóját és azt raktam volna bele a kávéjába cukor helyett, hogy rohadjon meg! De fölk.rtam most magam agyilag!

Tovább mentem és elértem a célom. Ott szerencsére semmi nem történt, mivel ZÁRVA VOLT AZ A ...... ÜZLET! Na, mondom ebből elég! Fogtam magam, ott volt úgy is közelben a Pötyi, begangoltam és ittam egy ásványvizet. Igen, egy ásványvizet. Majd ismét elindultam, de akkor már hazafelé. Ahogy kiteszem a lábam a Pötyiből, arconvágott a meleg. Na neeee. Irány a pult, kérek egy korsó habot. Ezt és ennek barátját elfogyasztva indultam haza. Hazafelé mit látok, na mit? Semmit bakker, mert egy akkora széllökés jött végig a Nagymező utcában - mikor? mikor pont a víztörés miatt kiásott földbucka előtt tartok -, hogy az összes por és föld az én arcomba jött. Mondom, rohadjon meg elfér ez is a sitt mellett a vállamon. Az ország építőipari fejlődésének pora és mocska az én vállamon van, persze az is elfér rajta. Ver az Isten, ver az Isten, de nagyon. De ezzel az egésszel csak azt akartam mondani, hogy lassan tényleg azt a világot fogjuk megélni, hogy az ember csak a munkahelyén lehet nyugalomban és békében, mert a "kinti világ" félelmetes és idegölő.

Szasz Pityu!

 Hol voltál? Hétfőn kerestelek, mint az állat! Úgy volt, hogy megyünk este a világba. Nem jöttél így hát elmentem egyedül. Elég tanulságos volt. Elmentem a Nagymező utcába a kricsminkbe. Kihalt utcákon jártam, keltem úgy mint a filmekben. Csak a jelzőlámpák villogó fénye csillogott az esőtől eláztatott aszfalton. A pocsolyák vize apró hullámokat csapdostak a föld alatt elhaladó metró miatt. A huzatos kihalt utcákon falevelek és apró szemetes zacskók hömpölyögtek. Kocsmáig ez a kép fogadott. A kocsmában rajtam kívül a pár törzsvendég fogyasztotta szokásos italát a félhomályban, és a kocsma csendességét a rádió halk nesze törte meg. Kikértem szokásos italomat, beszélgettem a legszebb pultos lánnyal, akit valaha is ismertem és lazultam. Egy kis idő után bejött két lány, majd később megint, majd később egy kisebb társaság, így tele lett a kricsmi és vége a meghitt sörözésnek. Ez kb. másfél óra leforgása alatt történt. De mit mondjak neked, ezek érdekes arcok voltak, de viszont nagyon csinosak voltak a lányok és nagyon jó humoruk volt. Na mindegy elvoltam velük, majd gondoltam egyet, fogtam magam és átmentem az Instantba. Tudod, ott már tök régen voltunk oszt gondoltam megnézem. Nem is tudom, hogy hol kezdjem az ottani élménykörutamat. Először is a kihalt Budapesten eme szórakozóhely előtt volt a legnagyobb élet. Tele emberrel az utca. Hol egy kisebb társaság beszélgetett, hol egy ember feküdt a pocsolyában úgy, hogy a haverja ugyan abba a pocsolyába rókázott. Igen gusztusos látvány volt így hétfő este 11 óra körül, de nem érdekelt, bementem. Ahogy beértem egyből balra fel a lépcsőn, ahol egyből egy vitába ütköztem. A vita tárgya - ha jól vettem ki a két fél szavából - az volt, hogy az egyik ment fel a lépcsőn és aki mögötte ment, annak pont far magasságban volt az arca amibe beleszellentett az elől haladó. Ahh, mondom, de jó helyre is jöttem, lehet, hogy most kéne hátat fordítanom? De nem tettem, bevállaltam a helyet, mondom biztos jó lesz. Fent van egy terem ahol tupcitupci zene szól. A teremben iszonyat meleg volt. Ahogy oda beléptem egyből megcsapott a fülledt meleg és az izzadt testek illata, de nem volt büdös, mert az epres füst elnyomta. Fogtam és tovább mentem, mert azért volt ott zajártalom. A másik terem retro terem. Nagyon csecsén meg volt csinálva és fel volt díszítve. Itt mindenhol nő volt, nagyon élvezted volna a helyet. Ha meglöktek, akkor tuti, hogy egy popsival tették. Bár hova nyúltál vagy léptél popsiba ütköztél. Popsi erre, popsi arra, aztán lenéztél – mert hát magasok vagyunk – dudák erre, dudák arra. Al Bundy nevetése és eszmei futtatási jutott eszembe. Nagyon jól éreztem magam :) Mikor már a hangulatom a csapolt sörtől és a hidegháborútól tetejére hágott, tovább mentem. Lementem a földszintre, majd onnan a pincébe. A pincében az az igazi drumm and bass zene szólt meg a 

, iszonyatosan jól. Nem vagyok az ilyen zene híve, mert amíg a föld kerek mindig lesznek rockerek tudod jól. De ott maradtam, mert vadászat volt. Képzelj el egy termet, melynek az egyik végén színpadszerű építmény faltól falig, melyen fent állt három dj szerű képződmény. A terem végén egy kijárat, ami meg egy sörözős terembe vezetett, melynek végén sörpult csinos csapos lánnyal megspékelve. Szóval a táncikálós teremben sokféle ember volt. Volt seggig érő raszta hajú, volt öltönyös, volt két idióta, akik marha jó testűnek képzelték magukat, mert félmeztelenül járkáltak. Szerintem így akartak csajozni, de sajnálatos módon mindenki túl nyíltnak nézte Őket, így hát hoppon maradtak. A terem közepén táncikált két iszonyat gyönyörű nő – egy szőke és egy parna - meg egy fiú. A fiú a barnának a barátja volt a szőke meg egyedül. Ők voltak a terem közepén körülöttük meg a „nyálcsorgatók”. Úgy képzeld el mint a matekban a halmazokat. Ja, inkább nem mert annyit használom az életemben a matekot meg a logaritmust, meg a gúla kerületének számítását mint Te. Inkább úgy képzeld el mint a jogszabályokat. A két nő és a fiú volt az Alkotmány. Körülöttük az első sorban lévő nyálcsorgatók - akik már tudtak hozzájuk érni -, Ők voltak a kétharmados törvények ( alkotmányos törvények, sarkalatos törvények ). Ezek mögött voltak a törvények. Ők csak próbáltak a kétharmados törvények közt átmenni az alkotmányhoz, de a kétharmad soha nem engedte Őket. A törvények mögötti csoport volt a törvényerejű rendeletek. Őket már a törvények maguk mellé engedték, de a kétharmad nem engedte tovább Őket. Ezek mögött már csak a kormányrendeletek és a miniszterelnöki és miniszteri rendeletek voltak, akik csak oda-oda pillantottak az alkotmányra, de Őket már a törvényerejű rendeletek sem engedték közelebb a „zsíros falatokhoz”. És voltunk mi az önkormányzati rendeletek, akik az egészen röhögtek. De mondom odab.szok a kétharmados törvénynek meg az összes törvénynek, rendeletnek. Kivártam. Az alkotmány három tagja - a két hölgy és a fiú - a terem végébe mentek pihenni. A törvények, rendeletek utánuk a közelbe. Szánalom. Aztán én mint a kis önkormányzati rendelet, minden jogszabályi hierarchiáját  áthágva odamentem az alkotmány férfi tagjához és elhívtam a hátsó sörözős részhez. Ott elmondtam neki, hogy blablablabla. András, erre azt mondta blablablabla, majd odavitt az alkotmány többi tagjához. Anett volt az András barátja a barna, a szőkét meg Szilvinek hívták. Na vele(ük) lógtam egész este ha érted mire gondolok :). Reggel nyolcra értem a bázisra. Szóval ezzel nem azt akartam mondani, hogy nélküled is elvagyok, csajozok, mert hát ha ott lettél volna hamarabb ment volna a szokásos eljárásunk alapján, nem nem ezt. Hanem azt, hogy igaz a mondás. Azért vannak a szabályok, hogy megszegjük Őket és minden szabály áthágható, meghágható, vagy mi :).